Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 8. szám - Pusztai János: Önéletrajz (próza)

Hamarosan kidolgozta. Ica az ebédnél megkérdezte: Hobbiztál? Igen, és képzeld, sikeresen, válaszolta. Éppen nem volt sértődékeny. Szívesen legépelem, mosolygott rá kedvesen Ica gőzölgő tojáslevese fölött. Szüret, - elevenedett meg János. November elsejéig, kényszerű szabadsága végéig három prózai munkával készült el: Nyitva van az aranykapu, Fogadás, Hazafelé. Mindháromnak volt „valóságmagva”. A Nyitva van az aranykapu és a Fogadás témáját a zazari bányaüzemből „eredeztette”, a Hazafelében pedig nagybátyja, Illés János halálát „villantotta fel”. írásait elküldte az Utunknak, Kolozsvárra. Termékenyítő magabiztosságot érzett. Regénytéma motoszkált a fejében. Újságírói korszakának különböző eseményei tolakodtak minduntalan előtérbe. Adva lenne a főhős, aki valahol, tegyük fel, strandidőben a Lápos homokján heverészve végiggondolná az életét. Éjjel-nappal erre összpontosított. Éjjel, álmatlan óráiban meg „el-elnézte” a repülő gulyát. A gulya természetesen változatlan kitartással körözött a magasban. Időnként, akárha hatalmas lélegzetet venne, kitágult, megnagyobbodott. Ilyenkor az agyaggalamb-lövésze- teken használatos szurkoskréta-korong gyanánt átméretével elérte a bútor- és épületanyag-raktárat, a Hatvan cigánynegyedet, a Főnix vegyigyárat, valamint a Zazar lakótelepet. Érdes, itt-ott becsorbult élével akár a Kereszthegy és a Morgó „homlokát” is súrolhatta. János ezt a Gellért utca harmincegy szám alatti lakás zajosabb szobájából, az Ica hozományának számító olcsó, dísztelen, szalmazsákbetétes hitvesi ágyban heverve nem állapíthatta meg, azt viszont aprólékosan, hiánytalanul látta, hogy a markológép sáros gödreiben a feleségét, Rencz Gizellát ócsároló, fenyegető, zömök, sárga birgeli csizmás, földig érő, sárga bőrkabátos, zöld, „zergetollas” vadászkalapot viselő Mesaros-Mészáros főmémök-gyárigazgató meglepetésszerűen a levegőbe lendül, azaz: kúkra ugrik, majd fejjel a csatakos talajba fúródik. Azonnal mozdulatlanná merevedett, később pedig piros-sárga-kék szalaggal átkötött, vörös szegfűcsokor nőtt ki ráérősen a fenekéből. Kirívó, kuncogtató és egyúttal politikailag elítélhető látvány volt ez, besúgó, titkosrendőr (szekus) után kiáltó, ezért Andor Zoltán, a Disznó, Jánosék lakótársa mélyen kihajolt a „nyeregből”, a csokrot magához ragadta, ráült, mintha puhítani akarná, azután előre dőlve választott tehenének sugdosott valamiket a fülébe. Zsemleszínű, csonka szarvú, meddő, bamba barmát Erdőközinének szólította, amivel a feszülten figyelő Jánost széles jókedvre derítette. A gulya keltette zaj; a sur- rogás, zakatolás, csörömpölés, csikorgás miatt a sugdosás fel-felerősödött, hallhatóvá vált: Szabad vagyok és bonviván, / ennél többet vaj’ ki kíván? / A lakásunkból — rum-rum-rum — / Pusztaiékat kitúrom. / Kártyát és italt keverek, / rájuk mennek a haverek. / Kifüstölik onnan végképp / a román nép ellenségét. Hi-hi, hö-hö, ha-ha, he-he, örvendezett Erdőköziné, majd ő is rigmusokra fakadt: Egyem meg a bokrétádat, / nekünk a párt mindent - átad. / Surgyéd van, meg bögyörőd, / egyebekkel én törőd. Khe-khe-khe, szénamurva ment a gégémbe. Hátulról tarka, kezes növendék bikán Bányai Judit, a bukaresti Előre szerkesztője, a nagybányai Bányavidéki Fáklya külső munkatársa közeledett. Követelőzve kiabált: Ej, mi a kő, rontom-bontom, / van igazság, én azt mondom. / Verjék őkéimét laposra, / nem jött velem a Láposra! Judit szikár volt, vedlő paszulykaró, szoláriumban ápolt, karbantartott bőre selejtes vörösréz lemezként feszült rajta. Mindennel, még vörösréz lemezzel is dolgozunk, mondta, magyarázta, ecsetelte János első munkanap709