Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 8. szám - Pusztai János: Önéletrajz (próza)

jának kedvetlen, majdnem zimankós reggelén Krisztya János (hivatalosan: Cristea loan), a nagybányai helyiipari vállalat fémmegmunkáló részlegének főnöke. Egyenes tartású, kosárlabdázó termetű, jóarcú, jóindulatúnak tűnő, negyvenkörüli férfiú volt. Tisztán, nyugodt hangon beszélt magyarul. Messziről érződött, látszott: magyar neveltetésű. Jöjjön, keressünk magának helyet, fogta vállon Jánost az irodaépület emeleti folyosóján, hordókban növő, tenyésző zöld növények között. Akkor már tudta, János honnan került a vállalathoz. Jöjjön, kellenek nekünk a művelt emberek. Legelőször a szerszámkészítőkhöz, a présosztály egyik félreeső, sötét odújába vezette. Apró, bokáig köpenyes, ajkait rágó, zavaros-kék szemű emberke volt ott a mester: Martin György. Végignézett a kis cókmókját (munkaruhát, inget, cipőt) szorongató jövevényen és ellenségesen kijelentette: Nincs helyem. János nem szokott hozzá az ilyen magatartáshoz, legalábbis vele szemben, ezért azonnal elfásult. Szerszámlakatos nem lehet, akkor meg minek szegődött ide? Krisztya nem volt ilyen borúlátó. Miután még vagy négy műhelyben próbálkozott az „eladásával”, visszakeveredtek a présosztályra. Ott szerszámszerelőt kerestek. Sosem csináltam ilyesmit, jegyezte meg János óvatosan. Ezután fog, nyújtotta a kezét Krisztya és elsietett. János topogott, toporgott valamicskét az olajos betonon, nézte, kereste, hol válthatna ruhát. Váratlanul egy füstös képű, fatalpú bakancsos, trottyos nadrágot hordó fickó perdült mellé, bemutatkozott: Lakatos Sanyi anyagleszabó. Ismeri. Emlékezzen csak vissza, gyermekkorukban a Zazaron át kővel hajigálták egymást. Én voltam a cigány!, csapott a János karjára Sanyi, azután felkísérte a félemeleti öltözőbe és kijelölt neki egy üres szekrényt. Végre, nemcsak koszos surmók között leszek ebben a kuplerájban. Bagózol?, tért át a tegeződésre. János megkínálta, rágyújtottak. Próbált emlékezni Sanyira. Sehonnan sem tudta „előkapami”. Cigányokkal sosem játszott, sosem verekedett. Irtózott tőlük, éppen úgy, mint) a zsidóktól. Mit csináljon? Ilyennek született. Tudod, komám, világosította fel Lakatos Sanyi, nem vagyok én móré, még az anyám szerint sem. Pedig, ha valaki, ő tudná. Senki sem tartotta neki a gyertyát, nincs igazam?

710