Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 8. szám - Pusztai János: Önéletrajz (próza)
PUSZTAI JÁNOS Önéletrajz- RÉSZLETEK A HARMADIK KÖTETBŐL 1. Az író ma, ezerkilencszázkilencvenhárom március elsején, Budapesten, a tizenkettedik kerületben, a Kútvölgyi út negyvennégy szám alatt, özvegy Kéz- di-Kovács Sándorné, a nyolcvanegy éves, kedves, türelmes Juci néni második, félpince lakásában, mint albérlő, Ciceró nevű, szürke, sötétszürke-fekete csíkos, a fényes nappal is természetszerűleg homályos hálószoba szintén szürke, ócska, bolyhosságát vesztett pokrócszőnyegén szundikáló kandúrja bávatag „részvétele” mellett, az Önéletrajz harmadik (Férfikor. Öregedés.) kötetének legelején elengedi az oly huzamosan, két terjedelmes könyvén (Gyermekkor. Ifjúság. Ifjúság. Férfikor.) keresztül dédelgetett, kedvenc „főhőse”, a Jani kezét, menjen Isten hírével, ezentúl neki már csupán a felelős férfivé érett, érlelődött Jánossal lesz, lehet dolga, őt kell istápolnia, kísérgetnie, követnie, akár az árnyék, végül egybe kell olvadnia vele, bele kell mosódnia, méghozzá olyan „pontosan, szépen”, hogy azt János észre se vegye, ne is érzékelje, csak lépkedjen, poroszkáljon, kutyagoljon, haladjon az ő páratlan, egyedülvaló, feltehetően porosnak, latyakosnak, sárosnak, jegesnek, kátyusnak, nyaktö- rőnek ígérkező útján, amilyennek ezerkilencszázhatvannégy őszén, harmincévesen, háromhónaposan, valahány naposán, pár órás kirúgott újságíróként a nagybányai „üveg-beton sajtópalota” széles, recézett felületű lépcsőiről, az új főtér irányából a Hagymásláposnak, Hosszúfalunak, Nagysomkútnak, Zsi- bónak, Désnek futó, a város területén áttekinthetetlenül zűrzavaros háztömb-építkezésekkel szegélyezett, kietlen országutat látta. Vele szemben, tőle körülbelül huszonöt lépésnyire, rögtön az út másik oldalán kezdődő, a jórészt még mindig szabályozatlan, sekély, de a zöld hí- nárnyálkás, hízott disznó-termésköveken lármásan átkotyogó, áttüremlő, re- zesen-aranyosan csillámló fémszemcséktől érdekes, változatos, vasszín iszapot, tájszóval: sajámot felkavaró, magával ragadó, majd a csendesebb szakaszokon tessék-lássék leülepítő, a felsőbányái, nagybányai bányavállalatok, ércfeldolgozó üzemek, gép- és vegyigyárak, kohók, öntödék, bőrcserző műhelyek, vágóhidak, pálinkafőzdék, háztartások, marhaistállók, kecskeólak, juh- hodályok, pöcegödrök által orrfacsaróan, könnyeztetően, fullasztóan büdössé szennyezett, időnként kénesen, sósavasan, jódosan, cefrésen savanykás párát lehellő Zazar folyóig, valamint az éppen megrozsdásodott, elvörösödött, fokozatosan gyérülő lombozatú tölgyekkel, bükkökkel, szelídgesztenyefákkal benőtt, titokzatos messzeségekbe, a ködpamacsos látóhatár mögé, a románok és szovjetek megszállta történelmi Máramaros belsejében hullámzó hegyekig 695
