Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 7. szám - Lőrinczy Huba: "... kétely csak ott merülhet fel, ahol van valamiféle kérdés" - Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek

áhítjuk és kapjuk barátként, szeretőként, hanem a tőlünk gyökeresen különbözőt! „Mert mindig a »másfélé«-t szeretjük, öt keressük”, és „Az élet legnagyobb titka és ajándéka, ha két »egyféle« ember találkozik. Oly ritka ez, mintha a természet erővel és fortéllyal akadályozná meg ezt az összhangot - talán, mert (...) az élet megújulásához szüksége van a feszültségre...” (104.). Ennek a fatális, irracionális vágyódásnak „... a másik part...” (105.) után csakis a magány, a szükségszerű idegenség lehet a következése, ezt példázza a regényben Erzsébet császárné futólag feltűnő alakja csakúgy, mint a tábornok anyjáé (a két nő „hasonlóságát”, sorsának rokonságát össze is villantja a szöveg: 16., 21-22.), és ugyanez a végzet sújtja Henrik apját („a testőrt”), őt magát, Krisztinát és Konrádot nemkülönben. Ha pedig „egyfélék” találkoznak, kapcsolatuk csak a zene szférájában tárgyiasul (31-32.), avagy (mint Krisztina és Konrád veszedelmes viszonya) szétzúzódik a körülmények hatalmán és a „gyávaságon”. S ámbár Henriknek és Nininek megadatik „Az élet legnagyobb titka és ajándéka”, ámbár „Az élet összekeverte napjaikat és éjeiket, tudtak egymás testéről és álmaikról”, „... mindennek nem volt neve. Nem voltak testvérek, sem szeretők” (11.). Egyikük a dajka volt, a kastély ura másikuk. Ember és ember közt - legyenek akár „másfélék”, akár „egyfélék” - nincs, nem jöheflétre teljes értékű, maradéktalanul boldog kapcsolat. Az a problematika jelenül meg itt, amely Márait makacsul foglalkoztatta azidőtt: az igazié.

A regény személyiségrajzaiban érdekesen elegyül a múlt századi, pozitivista lélektan és a századelő mélypszichológiája, Wilhelm Scherer és Sigmund Freud tanítása. Előbbi aligha tudatosan, teoretikus megfontolások alapján, utóbbi viszont annál inkább. Nekünk mindenesetre úgy tűnik föl, hogy jól érzékelhetően meghatározza a történet hőseit a schereri három er: a biológiai, társadalmi, művelődési örökség, az Ererbtes, az elődöktől és a kortársaktól elsajátított hagyomány, az Erlerntes és a reflektált élettapasztalatok sokasága, az Erlebtes. Abiologikum, a vérkeveredés determinációja különleges hangsúllyal szerepel (24., 105-106. stb.): mind Henrik, mind Konrád, mind Krisztina „kevert fajta”, s a lengyel és a francia vér öröksége a művészetek — kivált a zene — iránti fogékonyságot is jelenti (31-32., 105.). Ám a mélypszichológia ösztönzése sem hiányzik. Az érett Márai igen nagy elismeréssel emlegette Freudot, „zseniálisának minősítvén elméletét (vö.: Egy polgár vallomásai. Bp., 1990. 281-282.), s e műbe szintúgy beépül a bécsi mester számos tétele, ha nem oly nyomatékkai is, mint például a Válás Budán lélekanalíziseibe. A gyertyák csonkig égnek megmutatja többször is - egyebek között: 30-34. -, mint örvénylik a fegyelmezett, civilizált felszín, a tudatos szférája alatt az ösztönös, a tudattalan, kimondja, hogy Henrik anyjának és Konrádnak a négykezes zongorajáték „... csak ürügy volt, hogy elszabaduljanak az erők a világban, melyek megmozgatnak és felrobbantanak mindent, amit az emberi rend olyan gondosan rejteget” (31.). Megmutatja az indulatáttétel jelenségét a tábornok apjának vadászszenvedélyében (12-13.), hosszan beszél az ölés ősi, évezredek megfinomította, de ki nem irtotta vágyáról, ölés és érzékiség, ölés és ölelés kapcsolatáról (72-77.), láttatja - hasonlatosan Kosztolányi Pacsirtájához -, mint parázslik a függés, „a felelősség”, a leszorítottság okán Konrád lelke mélyén a gyilkos indulat (28-29., 79-80.). A szöveg egy helyütt - igaz, Platónra utalva - „... egy szemernyi Erosz”-t vél fölfedezhetni a barátság, a szeretet, minden emberi viszony alján (64.), más helyütt - akár a Válás Budán című regény — éjszaka és nappal szimbolikájával jeleníti meg „az alvilág” és „a felvilág”, a tudatalatti és a felettes én kontroverziáját (76-79., 85-86.). S nemde a freudi lélekgyógyászat egyik jellegzetes módszerét látjuk viszont a nagy leszámolás jelenetében? Valódi párbeszéd helyett a tábornok monológja hangzik el, s amint fogy az éjjel, úgy lesz számunkra mind világosabb: Henrik nem is feleletet akar, hanem meghallgatást. A „kibeszélés”, a nyomasztó dolgok elmondása könnyebbíti meg őt, nem Konrád esetleges válaszai.

Függetlenül az eddigiektől, A gyertyák csonkig égnek valóban nem tartozik Márai legjobb művei közé. Problematikájának izgalmas volta, a felhangzó gondolatok, fejtegetések súlya semmiképp sem feledtetheti az alapszituáció mesterkéltségét, s ráadás657