Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 7. szám - Kovács L. István: Sebeők János

— Önnek van otthon televíziója? Hiszen bizonyos vallási felekezethez tartozók a rossz nyelvek szerint még tévét sem nézhetnek...- Igen, egy több mint tízesztendős fekete-fehér készülék. A video, a fax és a számítógép pedig már határozottan idegesít. A számítógép klaviatúrái élettelenek - én már csak megmaradok a régi, mechanikus Continental írógépemnél.

— Én viszont az öltözködésnél: említette, hogy az érettségit megelőzően nem a mostani „módi”-ja szerint öltözködött. Milyen ruhákat hordott Sebeők János tizenévesen?- Trapéznadrágot és hosszabb volt a hajam, ami megannyi kompromisszummal járt. De hozzáteszem: kényszerből, hiszen az iskolában a humán-etológia törvényei érvényesülnek, s ha valaki nincs azokra tekintettel, akkor könnyen pofozógéppé, bűnbakká válhat. Nonkonform alkotói lélekként am úgyis szüntelenül ki voltam téve kortársaim brutalitásának. Talán éppen ez leplezte le számomra leginkább a beatnemzedék által képviselt mentális és szexuális forradalom valódi ürességét. Tapasztalnom kellett, hogy szó sincs valódi emberi felszabadulásról, legfeljebb új rítusokról.

— A férfiak és a nők ruházkodása persze olyan célokat is szolgál, hogy felhívják magukra a másik nem figyelmét. Ón nem szeretne tetszeni a hölgyeknek?- A legtöbb férfi nem arra vágyik, hogy tetszen a nőknek, hanem hogy szeressék. Különben pedig született agglegény vagyok, ráadásul a bogarasok közül való. Kilencévesen ismertem fel, hogy az erotika olyan nagyhatalom, amely tüzével elemésztheti személyiségem fókuszát. Ekkor döntöttem úgy, hogy aszkétaként élek halálomig.-Az sohasem fordult meg a fejében, hogy elmenjen szerzetesnek?- Irtózom mindenfajta rendszerességtől. Számomra kétféle életforma elképzelhetetlen: a házasság és a szerzetesség. Ideálom a remeteszerű életvitel egy szabad, világi közegben. Ez persze nem statikus állapot, hanem „permanens ellenforradalom”. Szent Ágoston a „testi vezetőm” ebben a metafizikai küzdelemben. Rendkívül nehéz tudniillik megbarátkozni a gondolattal, hogy szerelem nélkül éljem le az egész életem, hiszen - mint utaltam rá - a vágy ott munkál bennem, s megvannak azok a történelmi jelöltek, is, akikkel el tudtam volna képzelni egy szerelmi házasságot. Ilyen személy például Szentkuthy Dolly, aki szerető ölelésekkel mentette ki Szentkuthy Miklós barátomat az aszkézis poklából, de említhetném Dosztojevszkaja vagy Katja Mann nevét is. Vagyis azokét a nagy írófeleségekét, akik képesek voltak életüket áldozatként bemutatni egy szellemnek. S hogy miért? Azért, mert ez a szellem férfisoviniszta módon férfialakban jelent meg számukra. Egyfelől tehát elkötelezettségem szilárd, másfelől a freudi tudatalattiban természetszerűleg ott rejtezik a vágy, hogy egy nagy „ö” kimentsen ebből az életformából és a szerelem útján juttasson el a tisztaságnak arra a fokára, amelyet a realitások csupán az önmegtartóztatás árán engednek megvalósulni.

— S mit gondol ebben a megközelítésben a jelenleg uralkodó férfi-nő viszonyról?- Ma, amikor általános életeszménnyé vált az emancipáció, senki sem akar elgondolkodni azon, vajon létezik-e ontológiai avagy filozófiai alapja annak, hogy a teremtésért felelős három isteni személy közül kettő, az Atya és a Fiú egyértelműen hímnemű. A szellem és a férfi egylényegűsége mára korszerűtlenné vált, s mivel a férfiasság, és a szellem misztikus történelmi együttléte társadalmi okoktól egyszer s mindenkorra megszűnt, ezért nagy valószínűséggel megvalósíthatatlan a plátói szerelem, tehát a

634