Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 7. szám - Beke György: Megrokkant élet - burgenlandi magyarok között
kötelező volt a román, illetve a szlovák nyelv tanulása, a bécsi döntések idejétől a második világháború végéig. Nemzeti megmaradásunk szempontjából nyilvánvalóan a magyar gyermekek magyar oktatása a döntő, egyenesen létfontosságú. Felsőpulyán az elemiben, a polgáriban és a gimnáziumban tanítják a magyar nyelvet - tantárgyként - 134 diáknak. A helység magyar népessége 724 lélek (1981-es adatok), az összlakosság majdnem 30 százaléka. Alsóőrön 40 elemista tanul magyarul a négy elemi osztályban, heti három órában. Legjobban kell figyelnünk a legnagyobb magyar közösség városára, Felsőőrre. Egy kis iskolatörténet. Felsőőr református felekezeti iskoláját három és fél évszázada alapították. Feljegyezték, hogy a tanítót 1655-ben Fülöp Mihálynak hívták. 1827-ben 94 fiú és 65 leány járt a felsőőri református népiskolába. Már megvolt az iskola, mikor 1663-ban a császári sereg feldúlta „Nobiles de Felső-Eőr” városát. Ötszáz dragonyos tört a falura, lerombolta a református parókiát. Attól kezdve egy ideig a reformátusok egy szénapadláson hallgatták az Igét, énekelték a zsoltárokat. Előbb fatemplomot építettek, majd 1771 és 1773 között emelték a ma is álló kőtemplomot. De a tanítás csak átmenetileg szakadt .neg a dúlás napjaiban. Burgenland elcsatolása előtt a járásban 21 magyar iskola működött. Jakabffy Elemér lugosi - bánsági - kisebbségpolitikai szemléje, a Magyar Kisebbség többször foglalkozott a burgenlandi magyar oktatás erőszakos sorvasztásával. 1925. február 1-i számában ezt közölte: „A felsőőri járási tan- felügyelő 1923. aug. 18-án figyelmeztette a tanítókat, hogy a tantermekben magyarul beszélni nem szabad, a magyar nyelvet még kisegítő nyelvnek sem szabad használni német vagy horvát tanítási nyelvű iskolákban”. A felsőpu- lyai járásból 129 gyermek átment tanulni Magyarországra, mire „Mengele járási tanfelügyelő 163/1.B.S. I. szám alatti rendeletében kijelentette, hogy azok a tanulók, akik tanulmányaikat Magyarországon végezték, Burgenland ban közszolgálatra nem alkalmazhatók. Paar tartományi tanfelügyelő pedig a tanítók német vizsgája alkalmával kijelentette, hogy azok, akik még a magyar nyelvet merészelik használni, el fognak bocsáttatni”. Ezt követte 1938, Hitler bevonulása, a magyar iskolák bezárása. • Felsőőrben támadt újra fel igazán a magyar oktatás. Négy iskolában tanítják a magyar nyelvet, illetve középiskolákban más tantárgyakat is előadnak magyarul. Az elemi iskolában 81 diák három csoportra osztva hetente 6, illetve 8 órát tanul magyarul. A polgári iskolában 72 diák, szintén három csoportban, 9, illetve hat órában tanulja a magyar nyelvet, vagy más tárgyakat magyarul. Tanítanak magyarul a kereskedelmi akadémián 22 diákot. 1992-ben beindították a német-magyar-horvát nyelvű gimnáziumot, itt szintén heti kilenc órában tanítanak magyarul. Az utolsó háromnegyed évszázadban most tűnik legbiztatóbbnak a burgenlandi magyar oktatás helyzete. Nyitott Európában talán ez a kapu még nyitottabbá válik. 629