Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 1-2. szám - Pusztai János: Önéletrajz
Györgyikével megfelezett retyerutyája siralmas képet mutatott. Szúette ruhásszekrény, asztal és két szék, valamint terjedelmes, elnyűtt huzatú, fáradt rugózatú ágybetét, téglalábakon. Andor az ágylábakat négy-négy lopott téglából alakította ki. Négyszer négy tizenhat, számolt Jani gyakorlatiasan, ezeket, hogy szándékszol észrevétlenül hozzánk hozni? Bőröndben, válaszolta Andor Zoltán, a „specriporter”, Hornyák József barátja, puszipajtása. A széteséssel fenyegető ruhásszekrény „átkerülésére” az író már nem emlékszik, de az ágybetét cipelésére annál inkább; többszöri megpihenéssel ketten juttatták” új, biztosnak, véglegesnek ígérkező helyére. A téglákat szintén. Andor Zoltán hálából megkínálta Janit tojáslikőrrel. Hívta Icát is. Legyen szíves befáradni, szépasszony, kellemkedett, mire a rúgkapáló Attila tisztábatevésével foglalatoskodó Lázár Ilona ráripakodott: Nem leszek szíves, és nem vagyok magának szépasszony! Andor szégyenlősen mosolyogva behúzódott szerencsésen megszerzett, „kitalpalt” odújába. Feleségednek jól felvágták a nyelvét, közölte a szoba közepére tolt asztalnál cigarettázó Janival. A kerek, feltáskásodott furnírzatú asztalon alumíniumból öntött emberi koponya-hamutartó éktelenkedett. Jól, az biztos, mondta Jani. Erezte: a békesség kedvéért „ki kell szivárognia (Vajda Ferenc újságíró-költő-rádióripor- ter után szabadon) Andor Zoltán napfényes otthonából”. Nem értem, mit eszel azon a disznón, háborgott Ica a konyhában. Az neked halálos ellenséged, csak te nem látod. Hagyd békén., Nem biztos., Különben majd elválik, ilyen „tűzoltó” mondatocskákkal igyekezett csillapítani Icát Jani, végül bedobta szokásos, de teljesen hatástalan érvét: Ha idegesítsz, nem tudok dolgozni. Na, már nehogy azzal gyere: az írás munka. Az csak hobbi, semmi más. Jobb alsókarjával megvizsgálta, nem túl meleg-e Attila pléhteknőbe öntött fürdővize. Locsi, locsi. Attilácska locsizik, fordult a konyhai heverőn nagylábujja bekapásán fáradozó kisfiúhoz. Jani elvonult olvasni. Sokat adott arra, hogy művelődjék. Fiatalabb korában olvasmányait nem válogathatta meg. Azt olvasott, amihez a szatmári könyvtárban hozzájutott; a Távol Moszkvátólt, Az aranycsillag lovagját, a Vörös vállpántokat, a Narin vizét, A volokolámszki országutat, az Ifjú Gárdát, az így edződik az acéltot, Az új ember kovácsát, jobb esetben pedig: Puskint, Gogolt, Nyekrasszovot, Goncsa- rovot, Szaltikov-Scsedrint, Lev Tolsztojt, Csehovot, Korolenkót, Gorkijt. Gorkijt, mivel fogalma sem lehetett a bolsevistáknak tett szolgálatairól, nagyon szerette. Beszélt róla, hivatkozott rá. A műveltség utáni hajszában zabolátlanul falta Marx, Engels, Lenin, Sztálin, mega marxizmus-leninizmus „klasszikusainak” az irományait. Ezeket akkoriban műveknek látta, hitte. Olykor értetlenkedett: a szinte csak negatív vonatkozásban idézett, említett filozófusokat, politológusokat miért nem tanulmányozhatja? Azonkívül felismerte: jóformán semmit sem tud Balassiról, a két Kisfaludyról, Vörösmarty- ról, Aranyról, Babitsról, Kosztolányiról, Karinthy Frigyesről. Karinthyről legelőször Nádler Lajos, a Bányavidéki Fáklya öreg zsidó fotóriportere beszélt neki. Hátrányai a két világháború közötti erdélyi magyar irodalom tekintetében sem voltak kisebbek. Kost, Bánffyt, Nyírőt, Dsidát, Reményiket, Kunczot és a többit valakik valósággal eldugták előle, viszont rázúdították, méghozzá ömlesztve Nagy István, Asztalos István, Horváth István, Horváth Imre, Kovács György, Sütő András, Papp Ferenc, Majtényi Erik, Szász János, Bodor Pál, Hajdú Zoltán, Szemlér Ferenc, Székly János, Bajor Andor, Huszár Sándor, 57
