Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 1-2. szám - Pusztai János: Önéletrajz
mint löttyedt búzászsákot, a vállára kapja, és cseles dobással a vaddisznó méretű termésköveken tovapezsgő, büdös, feketévé, vörössé, barnává, az is lehet, a szivárvány minden színévé szennyezett vízbe hajítja. Amíg Vigdoro- vics kétségbeesetten rúgkapál, a partról, a Virág (bocsánat, a Cosbuc) utca felől a Román Munkáspárt hozzáfoghatóan „igaz katonái”, Szántó István, Freund Henrik, Szteklács László, Vajda Ferenc, Fuksz Oszkár, Ráduly József, Walter Frigyes, Andor Zoltán, Sepa József, Fazekas György, Holló Vera, Szálka Pál, Balog Ferenc, Takács Margit, Almási Rozália, Illés Sándor és mások sietnek (inkább szóval, mint tettel) a segítségére. Szántó kiáltja: Pusztai a szocialista együttélés lábbaltiprója, Freund süvölti: Pártszerűtlen, Szteklács visítja: Küldjük Zima után a termelésbe, Vajda dörmög: Nem kommunista, Fuksz mondja: Magyar, Ráduly suttogja: Tiszta cibere, Walter rikkantja: Az, az, apám, Andor nyeríti: Hazánk nagy költője, Sepa, (hogy az egész város értse) kürtöli: Reménytelen eset, sä terminám cu el, (végezzünk vele), Fazekas üvölti: Ne rúgjon több labdába, Holló nyávogja: Csalja a feleségét, Szálka ugatja: Részeges, Almási makogja: Verekedés, Illés dünnyögi: lenézi a mi Marxunkat, Engelsünket, Leninünket, Dejünket, Uglárunkat, Lővünket, Vigdorovicsunkat, Szántónkat, Freundunkat, Szteklácsunkat. Elvtársak, mit mondjak, engem is lenéz! A rögtönzött színjáték alig ér véget, de Vigdorovics már a Fokhagymáson battyog hegymászójában. Fején „zerge tollas” vadászkalap. A kalap fekete szalagján, sűrűn egymásmellett piros jelvények: PMR, UTM, Pionier, UFDR, PMR, Pionier, UFDR (Partidul Muncitoresc Román-Román Munkáspárt, Uniunea Tineretului Muncitor—Ifjúmunkás Szövetség, Pionier-Uttörő, Uniunea Femeilor Demokrata din Roamánia-Demokratikus Nők Romániai Szövetsége). A nehéztesti munkás (ki más, ha nem Jani?) határozott karlendítéssel leüti Vigdorovics kalapját és berúgja a jobb oldalt csörgedező patakba. Vigdorovics erre rá se ránt, megy a Tolvaj Dénes sziklára, ott kecskévé változik, kőszáli kecskévé, Janit a szarvaival fenyegeti, tartja távol, Jani kabátja alól (van rajta) kis csehszlovák géppisztolyt ránt elő, fenéken durrantja, mire a kőszáli kecske-Vigdorovics megrázza szakállát és átperdül a Kakastaréjra, onnan a Kereszthegyre, megint onnan a Feketehegyre. A Feketehegyen újra ember, embertelenül sokat szenvedett magyar zsidó származású román pártaktivista. Hívei, az imént felsorolt személyek, állatokká, állatocskákká alakulva, de emberi fejjel-arccal körülszaladgálják, áfonyát szednek neki, etetik, tömik, jóltartják. Szántó kakas, kukorékol, Freund disznó, röf-röf röfög, Szteklács kopó, ugat, vonít, Vajda bivaly, el-elbődül, Fuksz patkány, kétlábra állva visongál, Ráduly, a Cincogó Felicián az északi sarokba vágyik, azt cincogja, Walter sebzett szárnyú héja, azonkívül pipje van; némán tátog, Andor kehes csődör, hörögve nyerítget, Sepa pulyka, érthetetlenül galagyol, Fazekas kezes kandúr, dorombol, Holló liba, gágog, Szálka görény, bebüdösít, Balog szamár, iázik, Takács papagáj, mondja a magáét, Almási meddő kotló, tojásait elhagyva koty-koty kotyog, Illés kezes bárány farkasbőrben; a Jani kezét könyökig bekapja és morog hozzá. Jani csupa vér, a fájdalom is hasogatja, mégis Vigdoroviccsal törődik; lesi, hátha a lelkére beszélhet. Vigdorovics ellenzős munkássapkában, sötétkék öltönyben, kihajtott gallérú, fehér ingben ült homályos, földszinti irodájában és főtt paprikásszalonnával tömte a fejét. Egypengéjű, hétlejes bicskáját jobb 55
