Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 7. szám - Kemenes Géfin László: Fehérlófia nyolcasa LXXXV (próza)

remeghetett a hangom, mert akkor D. átkarolt, igen erősen, hogy mozdulni sem tudtam, és elkezdett csókolni, a nyakamat, a hajamat, a fülemet, ahol csak ért, végül a számat, de úgy és olyan hosszan, kitartóan, gyengéden és mégis ellenállhatatlanul, nyelvvel, foggal ajakkal, hogy minden erő kiment a lábamból, s elkezdtem én is visszacsókolni és ölelni, csak a taxis ismételt hosszú csengetésére tértem egy kissé magamhoz. Akkor D. egyik kezével kinyitotta az ajtót, a másikkal finoman de határozottan kitett, úgyszólván kipenderített a folyosóra, miközben még mindig csókolóztunk. Hirtelen elengedett, s csak annyit mondott, Jóéjszakát, kicsim, majd hívlak, s betette az ajtót. Én meg ott álltam kábán mint aki éppen álmából ocsúdik, előttem a bezárt ajtó, kezemben a bankjegy. Mit volt mit tennem, lebotorkáltam a lépcsőn, beültem a taxiba s hazamentem. így kezdődött. Vagyis nem egészen így. Hadd kezdjem a legelején, hogy hogyan is kerültem én egy majdnem ismeretlen házasemberrel egy ágyba a szeretője lakásán, én, aki utoljára másfél évvel előtte voltam férfival, s akkor is, a végső lépéstől, tehát a nemi aktustól egyszerűen hogy úgy mondjam, visszariadtam. A részletekbe nem megyek bele, de valahogy undor fogott el, amikor a fiú, aki különben kedves és rendes ember volt, régtől fogva ismertem, ő is tagja volt a jóga-körnek, ahova járok, aminek köszönhetem, hogy életben vagyok, hogy túléltem D.-t, szóval amikor a fiú elég hosszú előzmények után, fent a lakásomon ledobta az alsónadrágját és a kezembe adta a péniszét. Se szó, se beszéd, csak itt van, fogjam. Már rajtam is csak bugyi volt, úgy szaladtam ki félig pucéran a fürdőszobába, onnan kiabáltam ki neki, hogy sajnálom, rosszul vagyok, kérem, hagyjon magamra. Szegény nagyon a szívére vette a viselkedésemet, mert még köszönni sem köszön, pedig azóta is hetente találkozunk. Szóval nem volt senkim, nem hiányoztak sem a férfiak, sem a szex, legalábbis akkoriban úgy éreztem. Röviddel ezelőtt az incidens előtt kezdtem el dolgozni a közjegyzőségen, ez volt első titkárnői állásom, végre kerestem annyit, hogy kibérelhettem egy egyszobás lakást, azelőtt a közkórház iktatójában dolgoztam két éven át, nagyon vacak fizetésért, de ami azért jó volt arra, hogy elvégezhettem esti tanfolyamon a gép- és gyorsírást meg az alapvető számítógépkezelést is. Ennek köszönhetem, hogy a kórházi állásnak búcsút mondhattam, és nem is olyan nagyon hosszú álláskeresés után bekerültem ebbe a közjegyzői irodába, ahol mit mondjak, elég tűrhetően érzem magam, lelkiismeretesen ellátom a munkámat, a három év alatt kétszer kaptam fizetésemelést anélkül, hogy kérnem kellett volna, szóval megbecsül a főnököm és a többi alkalmazottal is elég jól kijövök. A lényeg az, hogy nem kell otthon laknom, többé, úgyhogy nem vagyok kénytelen egy olyan közegben élni egyik napról a másikra, amely állandóan emlékeztet azokra a még nem is olyan régmúlt időkre, amikor szinte állandóan ki voltam téve apám túlkapásainak, bár nem mondhatnám hogy szószerint valaha is megerőszakolt volna, de kislánykoromtól kezdve egészen középiskolás koromig rendszeresen maceráit. Először csak megvert, méghozzá anyám előtt, le kellett vetnem a bugyimat is, nekem kellett felhajtanom derekam fölé a szoknyámat, és hiába rimánkodtam, apám először nagyon durván meggyömöszölte a popsimat, persze úgy, hogy ujja nemiszervembe is belemélyedt, amit nem tudom anyám látott-e, mert ő csak egyfolytában nyavalygott, hogy oszd mán ki neki aztán menjünk vacsorázni, akkor apám rákezdte és vörösre nem egyszer lilahur598