Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 1-2. szám - Varga Imre: Indiai eseménynapló

va, nevetve iszkolnak a falak, bokrok védelmébe, mint a csínytevő, lurkók. Tréfadolognak vélnénk, ha nem tudnánk, hogy egy diáklányt a rendőrök le­lőttek. A zavargások folynak véget nem érően. Állítólag azért, mert a felvételi rendszer szerint a felsőbb kasztok vannak előnyben (és Benáresz pedig a felső kasztok, bocsánat, várnák és a hindu szellemiség központja), a tehetségesebb szegények már a számszerűség miatt is hátránnyal indulnak, nincs joguk te­hetősebb társaikhoz hasonló ösztöndíjra, legalábbis kisebb mértékben része­sülhetnek belőle, s ha elvégzik az egyetemet, a munkába állásban is hátrányos a helyzetük. Könyvtár híján az igazgatónő lakásában vendégeskedünk. Megismerke­dünk férjével, Singhal doktor úrral, aki az ajurvédikus szövegeket fordítja le angolra s látja el őket értelmező magyarázattal. Kirakja az asztalra egymás után műveit. Somolyogva jegyzi meg, hogy a szanszkrit szakkifejezéseket nem lehet lefordítani, legföljebb közelíteni feléjük, körüljárni őket. Ismerkedünk, s ha már itt tartunk, tolmácsnőnk bemutat mindegyikünket egy-két mondat­ban. A doktor úr világot járt ember, gyógyít, magánrendelője van, fordít. La­kásuk tiszta, a sarokban televízió, a falakon festmények, mandalák, színes nyomatok. Estére mi vedlünk át vendéglátókká, fogadjuk a szankszrit egyetem prin­cipálisát. 0 is az ajurvádát kutatja, orvos, benne van reménysége, előrejutása, írt egy gyógyítástörténetet hindiül, szeretné ha lefordítanánk angolra, ma­gyarra, hadd ismerje meg nevét napnyugat is. Kissé élveteg, puha hindu, de öntudatos bráhmin. Férfiaknál ritka kíváncsisággal érdeklődik minden apró­ság felől, magánéleti dolgokról, politikáról. Nyomát se lelni benne az átszelle- mültségnek, ami újdonsült hindu ismerőseinek javáról viszont elmondható. Negyvennyolc éves. Robogója fölállítva a szállóbejárat bokrai mellett, le-lete- kintget, nehogy elkössék közben. Teázunk, almát, narancsot eszegetünk, és azzal viaskodunk, hogy rangos látogatónkkal megértessük, miért válnak el annyian mifelénk (nyugaton), s miért jó az, ha a nő nem csupán árnyéka fér- jének-urának. A robogós bráhmint fölöttébb foglalkoztatják a nők, ahogy Ju­ditra néz, s rekedt hangon kérdez tőle ezt-azt, egyértelművé válik, hogy elcsábult. November 18. Fél öt tájban ébredek, köröttünk még sötét, mondavilág van. AGangá égi mása még odafónt ragyog a magasban, mintha Bhagíratha vezeklése le sem vezette volna a földre. Pedig ez így történt. A rege szerint. Mielőtt a megtisztító, gyó­gyító, vétkektől megszabadító folyó szétáradt a földön, az ég magasában ra­gyogott, s onnan hullt a vezeklő király kérésére alá, s az égből aláömlő folyót Siva isten feje csillapította meg, nehogy súlyával elpusztítsa a földet. Istennő­ként makarán, a mesebeli krokodilforma víziszörnyön ábrázolják. Elindulunk tehát a Gangá, eget, földet, alvilágot megtapasztalt hullámai felé. „Gangá? Gangá?” rivallunk rá a kora hajnali félhomályban elénk bukkanó alakokra. Kinyújtott karral jelzik az irányt. Srí Rám, Srí Rám mantrát mor­molva, énekelve fiatal fiúk csoportja fut velünk szembe. „Gangá? Gangá?” ki­áltunk oda, mutatják, épp csak lehalkítva, megcsendesítve a kántálást. Megállunk a hajnali parton. íme a szentség harákolás, prüszkölés, kántá­46

Next

/
Oldalképek
Tartalom