Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 1-2. szám - Varga Imre: Indiai eseménynapló

November 15.

A kocsink első osztályú léghűtéses, de mégiscsak szűk a hely, hiányzik a kinti elevenség, egyikünk makacs fejfájással, másikunk gyomorrontással, a harmadikunk hasmenéssel avatódik be Indiába. Egy kicsit gyűröttek, fáradtak vagyunk. S mivel nem voltam elég előrelátó, és csak bolyhos fürdőlepedőmmel takaróztam, ez a hajnali lehűlésben kevésnek bizonyult, s megfáztam kissé. Hogyan alapítok így egészségpártot?

Nézem a kinti rizsfóldeket, van ahol most vetnek, máshol viszont éppen aratnak, takarítják be a termést, itt-ott a földek között egy-egy élénk színű, vásári hangulatú kis szentély, hindu kápolnácska. Ahogy mifelénk a csárdák, a kocsmák. Akútnál zarándokok mosakodnak, fürdőznek, majmok kúsznak le az állomástetőről, hindi nevüket ismételgetem vigyorogva: bandár, hé, bandá- rok!, kutyák, macskák keresgélnek a szemétben, tehenek ólálkodnak a sínek között, várják az ablakból kihulló ételmaradékokat, gyümölcshéjat, banánle- vél-tálcát, de ha más nincs, felfalják a friss napilapot is.

A benáreszi állomáson repülővel odaért két társunk már vár, egy főorvos és testes jógaoktató felesége társaságában. Nyitott rakterű kis társaskocsi, felpakoljuk csomagjainkat, helyet fészkelünk magunknak és megpróbáljuk a lehetetlent: nem behódolni a rohamozó koldusoknak. Nyújtják tenyerüket, alumíniumedényeiket, s így aztán jólesik kiugratni közülük. Tehenek, kerékpárok, talyigák, autók között jutunk az Imperiál Szállóba, lezuhanyozunk, s ettől fólébred bennünk a gyakorlatias ész: elhatározzuk, szállodát cserélünk. Olcsóbb legyen, közelebb legyen a Gangeszhoz. Az egyetemi városnegyed közelébe költözünk (Lanká), a szállodánk neve Ashalok (a Reménység helye), mifelénk ez garni, itt jobb minőség, igaz: meleg víz nincs, az ágynemű sem ropogósán új és makulátlanul fehér, de a mennyezeten ott a nagy légkeverő lapát, s egy gyönyörű nagy erkély, szép töprengő kövekkel, cserepes növényekkel, s a pihenés helye fölé lombozódó délszaki fákkal. Az ablakunk keletre néz. Már sötét van, amikor elgyalogolunk a közeli térre egy tisztább étterembe, sült lepényt, csapátit és tésztában sült zöldséget, kacsorit eszünk; az utca két oldalán nyílt csatornában folyik a szennylé, riksák tülkölnek, ha egy pillanatra megállunk valahol, s elbámészkodunk, s óhatatlanul zaklatni indul egy koldus, nyomorult, vagy riksakuli. Az első benyomásunk viszont, hogy itt nem olyan erőszakosak, ráhajtósak mint Delhiben.

Az esti erkélyi csevegés a tisztaságról és sterilitásról folyik. Itt a világ egyik legősibb városában, ahol a legrégibb épületek sem idősebbek két évszázadosnál, de a szellem, a hagyomány az folyamatos, a lerombolt hindu szentély helyén új templom épült, s amikor ezt is porig gyalázták a muzulmánok, a hívők építettek megint egy újat. A helyszín nem változott. Az idő meg visszatér.

Akis étterem, ahol vacsoráztunk a tiszták közül való, bráhmin tulajdonosa van, de a darazsak, legyek ezt nem tudják, meglepik a kihűlt tésztákat, be- másszák az edényeket.

43