Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 1-2. szám - Varga Imre: Indiai eseménynapló
A szállodában egy kicsit kipihenjük az utcai kalandot, majd újra gyalog vesszük célba a vendégházat: az utcán takarókba csavart, bugyolált emberek alszanak, építők — csoportosan — egy közeli toronyház tövében, főleg asszonyok és gyerekek, mert ők az olcsóbb munkaerők, kulik hevernek a járdán, hajléktalanok, itt-ott teaárus tüze pislákol, egy csészényi még a legszegényebbjének is jut, hogy kissé melegebb kedvvel töltse az éjszakát. November 12. Gyakorlás. Reggelire banán. Egy megállónyi autóbusszal rázkódva megint a Connaught Place. Úgy járunk ide már, mint a jó kútra. Utcai árusokat kerülgetve elsétálunk a Dzsantar mantarig, a nevek és formák pszichokozmikus épületegyütteséig. A dzsantar (jantra) figyelmet összpontosító ábra, alakzat, a mantra pedig a belső összeszedettséget segítő szent hang. A kert pompázatos, pálmákkal (nézem szürke törzsüket, mintha betonból volna), nyírott sövénnyel, és a csillagvizsgáló téglavörös építményei. Szemügyre veszem az emberi szívet, a két agyféltekénket, a törzset jelképező lépcsős falakat, közelebb menve megtapogatom a fehér márványmázt, a beléje vésett jeleket, számokat, mert ezek itt pontos műszerek is, a Nap és a csillagok helyzetének megállapítására, csillagtérképezésre, időhatározásra, a hold fázisainak bemérésére. A falak rézsűt futó márványzománcú tetején a vonalak, rovátkák, beosztások, számok, jelek, ahogy egy mérőműszernél ez dukál. Itt állok a szív épülete előtt. A formája, valóban. Misra. Továbbmegyek, bámulom a samrat jantra közepén a magasba szökő derékszögű háromszöget, böngészem az angol szöveget. Egy négyzet körbe zárva. Ez a levegő jelképe. A Dzsai Prakash jantra a két agyféltekét jelzi (s mellesleg a helyi idő, a szervezet - idejének mérésére szolgál). Tovább: a Ram jantra két kör alakű építmény, három szinten ablakszemekkel tagolva, közepén oszlop, belőle sugarasan szétágazó, szélesedő kőlapokkal, persze ezeket is végigjárom, nézem, tapogatom. Arcom az oszlophoz nyomva bámulom a fényt és érzem, hogy ezt a bizonytalan, s az utazás megingatta személyes időt mennyire körbesűríti itt ez az építménycsoda. A nézelődés, lépcsőmászás után elheverek a pálmák alatt, a park füvén, s hallgatom, hogy morajlik a forgalom odakint. Nézem a mennyei test földi megfelelőit, jelképeit, hallgatom a varjakat, s a többi madarat, a füttyögő mókusokat, ahogy szedegetik össze a füvön eddegélők mellől a mogyoróhéjat, gyümölcsmaradékokat. Árusok közt megint. Járom a belső vásárkor fold alatti folyosóit. Rámenős, kiabáló árusok és tűnődőbb forma eladók közt. A szálláson kis délutáni ejtőzés. Esti sétaként körüljárjuk a közeli Bengáli Market kis boltocskáit, majd elgyalogolunk tudós barátaink szállodájába. Mivel ők még nem értek haza a konferenciáról, ücsörgünk egy darabig a felvonók előtti téren, majd jobb híján hazatérünk. Utunk most az orosz művelődési központ mellett visz el. Az épület ragyog, díszkivilágításban, a ház élein lámpasorok, a kert bokraira, cserjéire aggatva színes égők világítanak: fényűzés, pompa. A szállodában is sok oroszt láttunk, amerikaiak, zsidók, oroszok, de öltözködésmódukban van valami esett, szegényes. Pedig nyilván módosak, 39
