Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 5-6. szám - Határ Győző: Életút 3.
elzöngicsélése? A finomfalatok? (s itt hadd szúrom közbe: annyi év után megint ettem tonhalat s meg is fogadtam, amilyen fólséges ínyencségnek találtam ezt a népélelmezési tömegcikket, hogyha milliomos leszek, csakis ezt és semmi egyebet: azon élek, lévén a tonhal a csibehúsnál ezerszerte finomabb...) Vagy tán a televízió volt a fénypont, hiszen a szemem életemben először találkozott tévéképernyővel? Nem, Lorcsikám. Az est fénypontja az volt, hogy onnan, Onkel Franz dolgozójából telefonon felhívhattam Budapestet, beszéltem Édesapámmal, Édesanyámmal s ez meg az ő karácsonyukat tette fényessé fa helyett - hogy immár „a jó oldalon” és biztonságban tudhattak bennünket. * Azt már el se mondom, hogy a szilveszterestét is náluk töltöttük s hogy Onkel Franz hat héten át úgyszólván minden szabadidejét velünk herdálta, hogy már-már Olga asszony is mintha kezdte volna megsokallni. A Sacher Szálló éttermétől a Stephans-Platz vendéglőiig kávéházak, cukrászdák minden meghitt fülkéjét végigültük, ha épp ott értek az ebéd-, vagy a vacsoraidő a múzeumlátogatás után. Nem akartam én Bécsben megülni, még kevésbé Ausztriában feledkezni, hiszen ezt csak kaputárulásnak éreztem, ahonnan a felvonóhidat leeresztik és mint Lézengő Ritter, továbbindulandó leszek; mert immár mes iours font allez errant, elmondhattam Villonnal - napjaim világgá eredtek. S írtam is, már az első napokban írtam Londonba a BBC-nek, hogy felajánlkozzam s mekkora örömmel vettem kézhez (kissé túlértékelve) a kedvező választ, amely a Caritas címére érkezett. De érdeklődésemre az angol nagykövetségen, hogy mikor repülünk, azt a választ kaptam, hogy a repüléseket bizonytalan időre leállították s majd érdeklődjem megint. Érdeklődtem is, kitartóan, megint és megint; már ismertek szinte... sajna, az utolsó gép tele magyar menekültekkel az orrunk előtt ment el KL Te - Londonba? Miért éppen oda - hát nem egész életedben franciarajongó voltál s jól beszéltél franciául: miért nem Párizsba igyekeztél? Az olümposzi Megváltó Istenek intézték így, Lorcsikám, a Halhatatlanok, akiknek megadatott, hogy a halandók orránál tovább lássanak. Először is kapkodtak utánunk s volt idő, hogy majd széttéptek, nem kellett magunknak igyekeznünk; és másodszor-----K L Másodszor...?! Voltak nálam tapasztaltabbak, akik felokosítottak s elijesztettek a Grande Nation-tói, Párizstól. Beletették a (fülbemászó) bogarat a fülembe, de a zön- géje nem valami fülbemászó volt: deklasszálódásról szólt. Az elzárkózó franciákról, ahol a családok vasdongája az idegennek betörhetetlen; az idegen- gyűlölő franciákról, ahol éltefogytáig Jövevénynek számít az idegen Edomnak Földjén, és könnyen megkaphatja, hogy el veled, sale méteque! Mindenféle mesketéket hallottam holmi beérkezett emigráns manipulátorokról, akik monopolizálják a fordítói piacot s a legtöbb, amire számíthatok, hogy ezek egyikének a „négere” leszek. Igaz volt-e? Eltúlozták? Nem volt érkezésem, hogy mérlegeljem; hiszen alighogy jelentkeztünk az amerikai Moral Rearmament palotavillájában, amelynek ruharaktárában Piroskám pompás háromnegyedes szőrmebundát kapott s magam meg rend ruhát, s immár ünnepi alkal415
