Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 5-6. szám - Takáts Gyula: Az igazi poézis keresése Berzsenyi-Hölderlin-Kazinczy-párhuzamok

Nikla-Tomijába került. Ahol csak iszap volt és pásztor és halásztanyás világ. Görög tengerek helyett mocsár.

1798-ban Hölderlinnél ugyanaz a lelkiállapot, mint amely Berzsenyinél 1808, majd 1817 után jelentkezett.

Mindkét költőt a „Legjobb” és a „Legszebb” eszménye kísérti, és vigyáz is rájuk. Hüperión szavaival: „nem tudok beszélni róla, de vannak órák, midőn a Legjobb és Legszebb mintegy felhők közt megjelenik és a sejtő szeretet elé a beteljesülés ege tárul”. Ennek megtestesítője Diotima, akivel egy szentimentális élménysugárzásban „élt”. Berzsenyinél Diotima az arany középszer hellén-magyar realizmusával, Harmóniává lényegülve, szinte e világi alakban jelenik meg. Berzsenyi „Legfőbb-szépe” a földi szeretet alakjában él, mint „az egész emberi nemzetért áldozó szeretet”. A Hüperiónban a szeretet mint mennyei realizmus, a Poétái Harmonistikában pedig mint a mezei realizmus eszménye vonul végig. Hölderlinnél képekbe varázsolt tündéri világ, Berzsenyinél megváltásra szánt, izzasztó, emberi világ megvalósítható titkaként. Végső fokon mindkettőnél ez „az örökkön örök Szép” a Természet másolása.

Egymás mellett olvasva műveiket, olyan érzés támad az olvasóban, hogy a világirodalomban Hölderlin és Berzsenyi, ez a két nagy költő a Goethe—Schiller és a Byron-Shelley kettősök mellett egy harmadik, egészen más nagyságot képvisel. Az éteri szépre és a földi jóra vágyás különösen szép ellentétű, de egy eszményt képviselő zsenii voltak. A Föld és az Ég erejét egyesítő Szépben hittek. Hitték, hogy a Szép, mint a költők gyermeke, hasznos, és azt is, hogy a költői szép eget-fóldet egyesítő ereje egy a természettel, és így a poétái műben a világ és a természet együtt él. Berzsenyi szavaival „az igazi poézis, ez a tündér világtükör, minél inkább poétái világtükör, annál inkább nem egyes színeit, hanem mindenkor egészét mutatja az életnek”. Hölderlinnél „egyetlen kehelyben egy világ minden öröme”.

Berzsenyi a művével olyan költői és gondolati világáramlatba vitte költészetünket és sűrítve, csak A poézis hajdan és most című egyetlen versalkotásával is, amely épp most napjainkban, eszmevilágával épp az atom árnyékában és az egyre pusztított természet veszélyeztetett értékeinek fényénél kapja mindig mélyebb és időszerűbb értelmét.

A niklai remetének a Poétái Harmonistika a remény fogalmazása. A maga szomorű boldogságára készült gyönyörű terv szavai ezek, hogy élete harmó- niátlan ne legyen, és hogy megmutassa „az igazi poézis” célját is.

Hüperiónnak a német társadalom bírálata és igen kemény szavai azonosak A magyarokhoz „Rűt sybaríta váz” csapású kegyetlenségével és a Mezei szorgalom éles, bíráló megállapításaival. Ebben is összecseng a szavuk az időn át. Mert prófétai megszállott volt mindkettő, és érzékenyek és egzaltáltak. Csak Berzsenyinek az idegérzékenysége mellett több volt a praktikumérzéke. Tehát egyértelműen kimondja a Poétái Harmonistiká ban, hogy embert nevelő hasznos költészetet akar.

Ezért és ezzel a céllal „istenített” Kazinczy truccára embereket az ő magyar hüperióni táján. Szavaival nem hízelkedésből, de hogy „a poézis fátyolán át... alattomos szemrehányással... az ő legszentebb hazafi kötelességére emlékeztesse” azokat. Hogy Héroszok legyenek, akik boldogságra segítik a har- móniátlan hazát és népét. Ilyen áttételű az oly sokszor Kazinczytól annyira

391