Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 1-2. szám - Varga Imre: Indiai eseménynapló

az ismerkedhetnék. Vendégházunktól pár száz méternyire egy kis üzleti részt találunk (Bengáli Market), nézegetjük a kirakatokat, az édességbolt és a zöldséges áruját. Egy kis kerülővel jutunk haza. S nekünk már ez is kaland, hogy nem az odafelé járt úton térünk meg. A fürdőszobában egy Bangladesből idekerült mérnök szólít meg. Az ott élő egyszázaléknyi hindu egyik - értelmiségi — tagja. Magazinokban, képes újságokban ő is közölt apróbb írásokat, szereti a festészetet. Amikor kérdez, s várja a választ: ragyog az arca, a szeme. Eddig csak jobbára gyerekek hallgattak ilyen lelkesen, nyíltan engem.

November 8.

Kevéske alvás után gyomormosás (magyarán: hányás) hangja ébreszt, vízzu- bogás, rikkantások, autómoraj. Ez elegendő jel arra, hogy már zajlik az élet, s nem tudok visszaaludni. Hosszan, kedvvel végzem a reggeli jógagyakorlatokat, fóltámadok. A hely szelleme, noha város, bár betonfal dohog 10-15 méternyire, a delhi hely lelke jó hatású.

Bőséges, fűszeres reggeli fólébreszti a gyomrot is, s fölkészít az elkövetkezők megemésztésére. A nagykövetség kocsija visz ki bennünket a Kutab Mi- nárhoz (egy XIII. században épült 70 méter magas torony), az első muzulmán építmények egyikéhez itt Delhiben. A hódítók már hat évszázada is a magasba törtek, s ehhez lerombolták a torony útjában álló hindu templomot. A torony lábánál egy mecset. S itt van amire az útikönyvet olvasgatva már készültünk: az V. században Csandra Varman által fölállított vasoszlop, szankszkrit felirattal, s körötte a fényképezkedni óhajtókkal, vezeklőkkel, seftelőkkel. Ebben a műemlékcsoportban található a megalapozott és néhány szintjével elkészült Alai Minár (26 méteres), de építője halála miatt ennyiben maradt. S a vállalkozásnak nem akadt a későbbiek során folytatója.

Délután kikerekezünk a Szuradzs Kundhoz. Feltételezhetően itt valaha egy naptemplom állt, az amfiteátrumok nézőteréhez hasonlatos lépcsők egy kerek tóig vezetnek lejtősen. Megmásszuk a lépcsőket. Föl oda, ahol a nap templomát véljük. Pompás színhely ez a tó, a nap tükröződik benne, s éjszaka pedig nyilván a hold meg a csillagok: jó kis színmű, látványul a türelmeseknek. Ülni a lépcsőn, s nézni a tóban, amit az ég játszik minékünk.

Gyümölcsevés. Elfordulunk. Az egyik - naptemplomi majom közel lopakodik s kikapja az elemózsiászacskóból a legnagyobb banánt, fólszökdécsel egy közeli fára és jó étvággyal elfogyasztja. A földre vetett héjra hamarosan rátalálnak a park szent tehenei.

Egy kígyóbűvölő kerülgeti kettős kosarával a tavat és a szabadban falatozó, pihenő embereket. Egy másik hüllőket szelídítő hinduval már idefelé jövet összevetett a sorsunk. Letette az egyik fonott kosárkáját, fölemelte a födelét és fújta-fújta kígyóbűvölő trombitáját. S amikor az állat a zenére nem mozdult, rá-rácsapott botjával. A másik kosár fedelét fölemelve egy óriáskígyó kúszott elő, s megindult elfelé a gazdájától. Ekkor a fakir farkánál fogva visszarántotta. Némi aprót vetünk a kígyóbűvölő elébe, amit ő kevesellt, ezért kántálva, jajgatva, siránkozva, méltatlankodva követ, hátha megtetézzük a pénzét.

Nézem a park eukaliptusz fáit. Szedek néhány maroknyi levelet, gyógyte- ának.

33