Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 3-4. szám - Pomogáts Béla: Irodalmi autonómia és írói szolidaritás
téréseknek természetesen a nyilvánosság fórumain, illetve az írószövetség testületéiben is meg lehet jelenniök. A belső szolidaritás követelményeiről mindazonáltal nem szabad lemondani, ez a szolidaritás ugyanis olyan kulturális érték és nemzeti „intézmény”, amelyet a történelem hozott létre, méghozzá helytállást kívánó időkben, midőn a hatalom szüntelenül ostrom alá vette a szellemi ellenállásnak azt a végvárát, amelyet az írói szolidaritás alkotott. De nem szabad lemondani a szakmai és érdekvédelmi szolidaritásnak arról a látható és minden gond ellenére mégiscsak működő intézményéről sem, amelyet a Magyar írószövetség jelent. Már csak azért sem, mert az írószövetségnek, miként ezt múltkor a romániai magyar PEN-szervezet elnöke, Gálfalvi Zsolt is hangsúlyozta, nemcsak a hazai, hanem az egyetemes magyar szellemi életben is igen fontos szerepe és küldetése van. A határokon kívül élő magyar írók, mindenekelőtt a kisebbségiek, mindig is elsőrendű szövetségesüket és támogatójuk találták meg a budapesti írószövetségben, és amióta ennek a szövetségnek „rendes” tagjai lehetnek, különösen számítanak arra a szakmai és nemzeti szolidaritásra, amelyet a Magyar írók Szövetsége kifejez és megtestesít. Következésképp a testületi szellemi és a hagyományos barátság légkörében kellene tisztázni a belső vitákat, rögzíteni az egymással szembenálló álláspontokat, és kifejezni azt a meggyőződést, hogy mint állampolgár vagy közember, mindenki, saját felelőssége alapján, képviselhet ilyen vagy olyan politikai nézeteket, ha tetszik, aláírhat nyilatkozatokat vagy ellennyilatkozatokat, a párbeszéd készségének és hajlandóságának mindazonáltal fenn kell maradnia: a napi politika, a pártpolitika fölött. Ez a párbeszéd minden társadalmi csoport érdekkifejezésének elsőrendű feltétele, ez állíthatja helyre a kölcsönös szakmai szolidaritás minimumát. Ellenségképek konstruálásának, egymás kölcsönös fantomizálásának korát éljük: ha már egymással sem tudunk szóba állni és bizonyos mértékig szót érteni, akkor olyan hagyományokat és szellemi értékeket tékozlunk el, amelyeket nagyon nehéz, szinte lehetetlen lesz még egyszer megteremteni. Pomogáts Béla írása alapvetően fontos, megkerülhetetlen kérdéseket vet fel. Folyóiratunk abban a reményben adja közre, hogy érdemi visszhangot kelt irodalmi életünkben. A reflexióknak folyamatosan teret adunk.- A szerkesztőség 321
