Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 3-4. szám - Varga Gábor: Hozsánna a Dávid fiának (próza)
Jeruzsálem falai közt pedig eközben soha nem látott méreteket öltött az ünnep. Az udvarok közepén egymást követően lobbantak fel a perzselőbbnél perzse- lőbb örömtüzek — hirdetni, úgymond, az Úr népének a diadalát a sokesztendős szolgaság sötétsége felett; a tereken és utcákon éjjel-nappal fel-alá hullámzott a megmámorosodott tömeg; a vendégházak környékén folyt a bor, zengett az ének, messzire hallatszott a gátlástalan kurjongatás; a városkapuk sarkig kitáródtak, a raktárak kiürültek, a Templom alabástrom oltárán pedig egymást érték a keservesen bégető hálaáldozatok. Szürkület idején citera és lant, dob és síp hangja keveredett nekiveselkedett énekfoszlányokkal; fülsüketítő mulatozás csapott át hirtelen, egyik pillanatról a másikra, áhítatos hálaadássá, idő előtti istentiszteletté. És viszont... Imádkozások zsolozsmája és felszabadult kurjongatás, odaadó zsoltáréneklés és nekifeledkezett kocsmai ricsaj talán még soha nem keveredett így, ennyire, e város falai közt, mint ezeknek a forró éjszakáknak az idején. A lelkekben egyszerre csak felfakadtak a szorongás és a kishitűség, a félelem és a kiszolgáltatottság kacaj-gyilkos gócai, a gondolatokban a beidegződött alsóbbrendűség, a vérerekben pedig az évszázados tilalmak fojtogató gátlásai. Egyszerre táncolni, csókolózni, énekelni kezdett az egész város. Régvolt jó barátok ölelkeztek össze ismét, ismeretlen ismerősök szorongatták könnyekig meghatódottan egymás kezét; magukból kivetkőzötten kiabáltak, táncoltak, lelkesedtek még maguk a szigorú írástudók, az örök komorságra és önfegyelemre nevelt leviták is... Mindenki csak Jeremiást, az igazi prófétát, a valódi látnokot, a ki tudja hová lett vatesz-em- bert éltette, akinek jövendőhirdetése, lám, beigazolódott; mindenki csak az új, nagy lehetőségről, a váratlan alkalomról, Hofra és Szedekiás frissen megkötött szövetségéről beszélt. A nem remélt bosszúállás gondolata ott kísértett mindenütt: paloták és kunyhók, műhelyek és tanítóházak, kifőzdék és őrszobák falai közt egyaránt. A közeljött lehetőség mindenkit megkótyagosított. Az egész város egy mámoros felszabadultság légkörében élt... Hogy aztán amilyen hihetetlen módon, nehezen vártan és mégis meglepetésszerűen érkezett, annál rövidebb idő alatt véget érjen a lengedező koszorúk és csillogó díszek, a kiszegzett olajágak és a kerítéseken lobogó pálmalevelek időszaka. Szedekiás sejtése beigazolódott: Bábel urai valóban nem nézték sokáig ölbe tett kézzel az ő pártütésüket. Akáldeus birodalom nem hagyta azért olyan könnyen kicsúszni a fennhatósága alól ezt a nehezen megszerzett területet. Mint ahogy általában Migdal tornya nem mondott le olyan könnyen soha semmiről... S két hónap se telt bele, már jöttek is a legelső hírek Nebukodnezár indulófélben lévő büntető seregéről, amelyet ezúttal személyesen Babilon királya vezetett; hogy aztán néhány nap múlva valóban észak-északkelet irányából mind nagyobb és nagyobb tömegben kezdjenek a városba özönleni a legelső menekültek. Tírusz és Szidon segítsége - a két szövetséges városé - mindinkább el-elapadt; a környékbeli legelők, szántóföldek, szőlőlugasok, olajligetek mindjobban elnéptelenedtek, hogy aztán egy éjszaka folyamán bekövetkezzék az, amire az éljenző tömegből a közelmúltban senki sem számított: 284
