Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 3-4. szám - Varga Gábor: Hozsánna a Dávid fiának (próza)
semmiféle csalatkozás, semmiféle ellenjóslat nem bírt elpusztítani. Apáról fiúra, nemzedékről nemzedékre szállt ez a bit, a legcsekélyebb lehetőségtől, vagy a leghomályosabb üzenettől is mindig új erőre kapva, hogy útjába álljon a végső csüggedésnek még a legkilátástalanabb szolgaság esztendeiben is... * Ezek után azonban igazán nem csodálható, ha a beérkező jelentés végighallgatása után Szedekiásnak egyből megrándult valami odalenn, a gyomra környékén.- Már megint egy próféta! - sóhajtott fel a fájdalomtól sziszegve a fogai közt, s egy pillanatra lebénult a keze, megmerevedett a tekintete, megnehezedett a mellkasában a levegő. Ezzel az örökösen visszatérő, szüntelenül perlekedő szellemmel sehogy sem tudott megbirkózni. - S akárcsak az előzőek, ez is csak Jeremiás!... Nehezen, görcsösen, szaggatottan lélegzett, mint valami fújtató bika a béklyói közt; megfeszülő gerince, nekivörösödő homloka, ökölbe ránduló tizenöt ujjperce mindenről árulkodott, csak lelkesedésről nem... S ahogy tágranyílt tekintettel a szolgálatos hírhozóra bámult, ahogy végighallgatta parányi országa mindennap elhangzó reggeli újdonságait, egyszeriben eszébe jutott mindama szőrköntösbe öltözött „elhivattatott”, akivel életének harmincegy esztendeje alatt mindez ideig összetalálkozhatott: gyermekkora emléke, az öreg, ősz hajú, ősz szakállú írástudó, akit a bátyja annak idején, beszédeivel együtt, a Hinnom-völgyében megégetett, mivel, ha kell, ha sem, állandóan a város pusztulását hirdette mindenütt; a templom előtti téren hangosan fenyegetőző, rongyos ruhájú prédikátor, akit akkor, fiatal házas korában, alig sikerült a felbőszült főpapok bosszújától megmentenie; aztán pedig az a királyi főtanácsba is vasigával a nyakán berontó, eszelős tekintetű megszállott, akit végül is, a tanácsadói követelésére, félholtra kellett korbácsoltatnia a börtön pitvarában a száraz-verembe való vettetés előtt... És a látni ugyan nem látott, de hallomásból annál jobban ismert események láncolata: ez Aháb által a sivatagba száműzött Illés, a Manassé által harcsafűrésszel kettéfűrészeltetett Ézsaiás, a Jojákim által fegyverrel megöletett Osiás... S most pedig itt van ez a senki sem tudja honnan jött, merről érkezett jámbor szerencsétlen, aki úton- útfélen ahelyett hogy helyállásra, kitartásra, lelkesedésre buzdítaná az ittma- radtakat, szüntelen csak ama titokzatos Messiás közeli eljövetelét hirdeti... Most mihez kezdjen vele? Zárassa be? Száműzze a sivatagba? Végeztesse ki? Vagy hagyja, hogy járkáljon az országban kénye-kedve szerint?... Mi volna a legértelmesebb? A leghasznosabb? A legésszerűbb?...- Hozzátok ide! - intett végül is a szavaira leső Júkál és Szofóniás felé, ezáltal is elodázva még egy rövid ideig a végső határozathozatalt. - Lássuk, miféle szerzet, honnan került közénk?... Nem szeretett ugyanis elhamarkodottan ítélkezni senki felett. Ilyenkor mindig az apjára gondolt, a szent életű Jósiásra, akit kilencesztendős korában kellett a királyi sírok előtt megsiratnia a megiddói vereség után; meg a báty- jáira, Joakházra és Eliakimre, akik a legszebb fiatalságukban pusztultak el, egyik a Nílus deltájában, a másik pedig valahol az Eufrátesz környékén, na 271
