Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 3-4. szám - Varga Gábor: Hozsánna a Dávid fiának (próza)
Ismét csend lett. Iszonyatosan mély, sűrű, tüdőtrobbantó csend. De már korántsem a félelemé, a rémületé vagy a belenyugvásé. Hiszen végső soron miért is ne? Miért ne lenne lehetséges?... És egyszeriben eltűnt a fejekből a „mindegyhogymileszcsakvalahogylegyen” fásult kétkedése, a belenyugvás bambasága. Az értelmetlennek tettetett tekintetek tucatjaiba egy-kettőre élet költözött...- Jöttem, mert az Úristen bölcs nyelvet adott nékem, hogy tudjam erősíteni a megfáradtakat beszéddel; megnyitotta fülem és én nem voltam engedetlen; megsegített engem, azért az igazság által lettem erős. Mert eljő a Szabadító, a Dávid király fia, jő hatalommal és uralkodni fog észak és dél, kelet és nyugat felett; igazságban ítéli a gyöngéket és tökéletességben bíráskodik majd a föld szegényei felett. És jaj lesz majd akkor azoknak, akik a gonoszt jónak mondják és a jót pedig gonosznak, akik a sötétséget világosságnak, a világosságot pedig sötétségnek hirdetik: mert porba hanyatlik majd a közember és megaláztatik a főember és egyedül csak az igazságban élők magasztaltatnak majd fel ama napon, amely eljövend... * Az üzenet az északról lezúduló szelek sebességével járta be Efraim és Judea sanyargó tájait és egy-kettőre lázba hozta a dúsfóldű ország megpróbált reménykedőinek soha fel nem oszló hadát. Hatására évszázadok beidegződött robotmozdulatai állítódtak meg egyszeriben és változtak a meggörnyedt hátak egyik napról a másikra perzselő kalodákká, elviselhetetlen börtönökké. Esténként pedig, az olajmécsesek világánál erről is, arról is fel-felhangzott a várakozás rítus által megszabott, el ugyan még nem felejtett, de egészében már csak igen kevesek által ismert imádságának kezdete:- Magasztaljátok az Urat, mert jó, mert örökkévaló! Hozsánna Néked, ki érkezel! Dicsőség Néked Megváltónk, világunk ura! S a közeli bizonyosság tudata egyszeriben csodákat művelt. Hírére percek alatt felszítódott mindenütt a féltve őrzött parázs; a parázs, amelynek látszatmelege nemzedékek hosszú sorát tartotta meg a valószínűtlenség ama érthetetlen hitében, amelyről nemhogy beszélni vagy tanítani, de még csak álmodni sem volt már szabad, de amely mégis, minden lehetetlensége ellenére is, emberemlékezet óta benne élt az ígéret-földjének a népében. Róla meséltek már akivonuló sivatagi bolyongás éhségkísértő esztendeinek pusztai tüzeinél, mikor is a reájuk zúduló sötétség félelmében, az egymást kerülő tekintetek biztatására hangzott fel újra és újra az ősi rege; vele dicsekedtek a földet hódító győzelmek prédaosztogató tivornyáin, az előttük görnyedő amánok, moabiták, kodárok és kánaánbeliek megfélemlítésére; hogy aztán később, a Bírák-korá- ban, a gyászos emlékezetű hadakozások idején maguk vigasztalódjanak a hatalma emlegetésével. Városépítés és templomalapítás hangyamunkája éppúgy a nevében történt, mint a nagy királyok emlékezetes törvénykezései; a rabság és a szolgaság éveinek alázatos meghajlásaiban ugyanúgy reá hivatkoztak, mint a véresen megtorolt szembeszegülések dacos megismétlődéseiben. Tilalom és üldöztetés éppúgy nem tudta e sejtelmes várakozás hitét megdönteni, mint ahogy sem a hólyagosán fakadó fekély gyakori aratása, sem az éhség 269
