Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 3-4. szám - Pusztai János: Önéletrajz (próza)
PUSZTAI JÁNOS Önéletrajz- RÉSZLETEK A MÁSODIK KÖTETBŐL 61. Ma, ezerkilencszázkilencvenegy február huszonnyolcadikán, reggel hétkor (román idő) véget ért az Öböl-háború. Irak megadta magát. A világ egyik része örvendezik, a másik része, élükön a zsidókkal, aggodalmaskodik, mivel a szövetséges haderők nem verték eléggé szét Szaddam Husszein gyilkos rendszerét. Irak bármikor feltápászkodhat, újjáéledhet. Az író is úgy látja: Amerika, Magyarország egyik (kétszeresen is buzgó) feldarabolója, most félmunkát végzett. Valameddig eltöprenkedik, aztán legyint; hagyja a politikát, foglalkozzék inkább az Önéletrajzával. Éjszakai tünyölődéséhez folyamodik. Eléggé meg nem világosodó, nevet nem kapó hivatalban járt. Itt magának állást, nagyobbik fiának, Attilának lakást szándékozott szerezni. A hivatal vezetőjében régi főmesterére, a német eredetét mind pimaszabbul emlegető Bretsneider Vilmosra, gúnynevén: a Pincérre ismert. Túlvörösödött, ráncos birsalmaképe volt, és apró, mélyen ülő mangalicaszeme. A kereszthegyi kőbányába utasította. Küldje a fiát, szólt csalódott távozásakor. Attila kedvvel lépett be a Pincér barakkirodájába, majd sugárzóan jött ki. Az egyik földön üldögélő fiatal, de teljesen ősz kőfejtőhöz sietett. Együtt fogunk lakni, mondta neki, mire az ember elégedetten bólintott. A közös lakás!, nyilallik az íróba. Andor Zoltán felháborítóan magabiztos vigyorral terpeszkedett el az udvar felőli szobában. Rövidesen naponta fogadta nőismerőseit; csitriket, éretteket, öregasszonyokat egyaránt. Ica alig győzte nyitogatni az előszobaajtó kisablakát, hogy lássa, ki az már megint? Eleinte válogatás nélkül mindenkit beengedett, legfeljebb gondolatban dohogott, később azonban a zsengébb „pályázókat” elutasította, tova riasztotta. Az érettekkel és az öreg hölgyekkel ilyesmit restellt tenni, aminek Jani itta meg a levét. Kurva jött a barátodhoz, támadt éles, elítélő hangon az olvasó vagy író Janira, de lehetőleg úgy, hogy odaát a „szerelmesek” is hallhassák. Jani a nyakát önkéntelenül vállai közé húzta; holnap biztosan összeférhetetlenségéről fognak suttogni háta mögött a kollégák. Természetesen, nem csak ők, hanem a kétemeletes, tizenkétlakásos háztömb háziasszony-pletykafészkei is. Elsősorban a velük szemben lakó Szakács István cipész-pártaktivista kövér, loncsos, élvezettel csatoráló felesége, egyelőre négy, apjuk által az elrománosodás irányába máris t ól betájolt, apró gyermek anyja. A lépcsőházban olyasmi nem történhetett, ami a Szakácsné éber figyelmét elkerülhette volna. Mihelyt megtudott valami „lényegeset”, ura éppen végleg levetett, félretaposott sarkú, felkunkorodott orrú félcipőjében az első emeletre kapaszkodott, Velkernéhez és „lóhalálában” leadta értesüléseit. A hústorony, rezesarcú, egygyermekes Velkerné szűzlány251
