Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 3-4. szám - Határ Győző: Életút 2.
tartott, de a Grande Levée a piaristák iskolapalotájában volt, ahol az egyetem vendégeskedett - ott tartotta nagy látogatottságéi, legendás előadásait s ott rekrutálta azt a Szűkebb Kört, amelynek lakásán, hódolására járulni szabad ki-bejárása volt. Hogy a meghívást kiérdemelje valaki, ahhoz vagy szépnek, vagy tehetségesnek kellett lenni. A kékharisnyaság előny volt a lányoknál, de a nagyon-de-nagyon szépeknél a költőfejedelem ettől a rekvizitumtól is eltekintett, a Káprázatosoknál pedig elnézte a tompaelméjűséget. Ha nagy volt a hőség, Milán bácsi fürdőgatyában, a pamlagon végighenteredve fogadta naposcsibéit, tojás-pocakja bájosan féloldalt borulva s ő maga bele-belebor- zolva dúsemlékezetű hajába, melynek már csak a tonzúrája maradt meg. Szertartásmestere Vajda Endre volt, vagy mondjuk az a Glaukon, aki a fal- rabeszélő Szókratész „fala” volt. Ideális bozzájátszónak bizonyult a mutatványban: ahogy a Fejedelem kihagyó emlékezetének segítségére sietett egy- egy idézettel, vagy ahogyan, Urának eszén túljárva - „gáncsolva” magasztalta. Milán bácsinak „tic”-je volt, s ez mindig szó közben érte utol. Ilyenkor faciális izmai végigrándultak, és ez az ostorcsapásszerű grimasz, fogainak ráharapó összekoccanásával véget ért anélkül, hogy a beszédben megállt volna. A dicsekvő felpanaszolások bajnoka volt, amilyen teátrális, olyan rhétori. Hol boldogult úrfikorát siratta el, amikor, fiatalon „még költő volt” s abban a piszkos konyhában, a mosatlannal a mosogatóban, az ételszaga linóleumabroszon a papirost végigsimítva s a „hokkedlin” ücsörögve - meny- nyei szépségű verseket tudott írni! Hol Naplója elvesztését panaszolta vég nélkül (az állomáson, egy ösmeretlennek, valami katonafélének nyomtam a kezébe nagy hamarjában azt a bőröndöt, amiben volt, fiam, fiam, jaj, jaj, miért is tettem?!... utóbb e Napló jórészt előkerült és 1976-ban a Magvető kiadta) — hol komolyra forgatva a szót, félelmetes szárnyalással fejtegette Esztétikájából az Indulatmenetek Elméletét. Nemegyszer megesett: mintegy szavát felejtve megáll a beszédben és szerelmi vallomást rögtönöz a plénum előtt s magasztaló epithetonokkal halmozza el szépségét az éppen soros Kedvesnek, aki ott ül és fülig pirulva hallgatja; máskor meg, túltéve mindnyájunk udvarlóleleményén, tekintete megállapodik azon a szeleburdi nevetős képén annak a Csudaszépnek, hosszan, merően nézi és a várakozásteljes csendben így szólítja meg:- Te nyomorék. Amitől a kis nyáriszoknyás svihák észbontó szépsége Napnál tündöklőb- ben ragyog meg tudatunkban s a retorikában jártasak bizonyára ráismernek — a görögök litoténak hívták ezt a fogást. KL És te? Soha rá nem mentél egyik nemesvadra sem? Nem. Kiléptek az utcára, lehullott róluk Milán bácsi szavainak hímpora és fruskák lettek a bölcsészkarról. Igaz, akadt közöttük olyan is, amolyan femme fatale s 1957 januárjában magam is találkoztam eggyel Milán bácsi gyűjtéséből, de mosolygós jövetelét addigra megelőzte boszorkányhíre - hogy miatta többen elemésztették magukat és egyik bölcsészkollégája, elepedőben utána, öngyilkos lett. Egyvalaki azonban sorra-rendre, mindnek a bolondja lön, verssel hódolva Milán bácsi Választottjainak s ez senki más nem volt, mint irodalmi majordomusza - Vajda Endre. Elsikkadását váltig sajnálom. Magánéletében az a pillangó volt, aki toppantott: láthatatlan, fojtogató szálak feszültek rá s képtelen volt mostoha életkörülményein változtatni; ezért - vagy 243
