Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 3-4. szám - Határ Győző: Életút 2.
tán ezért is - menekült ilyen szentimentális non consummatum-viszonyokba. Bámulatosan berendezett koponya volt már akkor, Thomas Mann-fordító (nagy tanulmányt írt HELIANE című regényemről, de vesztére: szerzőjét épp feketelistára tette az egypártmaffia) sőt, Rilke-átköltéssel is megpróbálkozott; s noha a maga Tóth Arpád-os lírájában a túlcukrozást, a szépelgést sohasem küzdötte le, széles műveltségével, de kivált a magyar irodalom beható ismeretével az isten is annak teremtette - a magyar Sainte-Beuve-nek. Egy ízben sarokba szorítottam vele:- Te Bandi. Miért nem írod meg a magad meglátása szerint a magyar irodalom történetét, a 18. század diadalmenetét, a 19. század hanyatlását, a 20. század átértékelését s ne csak rám vesztegetnéd a szót. Mindenkit ismersz, láttad, beszéltél vele, mindenkiről mindent tudsz: Causeries du Lun- di... Tizenhat kötetben! Te lehetnél a magyar irodalom Sainte-Beuve-je!... Mire ő lemondó kézlegyintéssel („tizenhat kötetben!”) csak annyit válaszolt:- Egy másodlagos irodalom Sainte-Beuve-je lenni...?! Azzal behúzta a nyakát és vaksi szemmel törülgetni kezdte sokdioptriás szemüvegét. Vajda Endre e retorikus kérdése mintegy elmarasztalni látszik irodalmunkat a másodlagosság bűnében; a vádat sem nem értem, sem nem osztom (ha volna is, bármi cinkosságom benne, annak elmondását Prokopio- szainkra hagyom). Lehet, hogy ha élne még s nem a halottak élén menetelne a pártmaffia elhallgattatottjai sorában, ő is meggondolná - mert ez lett volna a nagy adósság, amit törleszteni elmulasztott. Bizonyára benne van a Domokos Mátyás végezte Bemérésben a maffia irodalmi kártevéséről: ő is az irodalompolitika révén a furor extirpandi áldozatául esett. KL Vajda Endrével ti összejártatok? Hát - „összejárásnak” éppenséggel nem nevezném; tán kétszer voltam abban a különös udvari lakásban s ez elég volt, hogy elmenjen a kedvem tőle. Feszült ingerültség volt a levegőben s Bandi mintha megfélemlítve surrant volna erre-arra, a fal mellett. Becsempészett abba a tágas hodályba, amely az ő „szobája” volt; de hogy hol írt benne - el nem gondolhatom. Körös-körül a fal mellett és középen is, állványos könyvpolcok voltak roskadásig tele az „áruval”, a közhely-sorozatok mellett könyvritkaságok, első kiadások, elzevi- rek, bibliofiliák stb. Inkább egy könyvkereskedés belső raktárához hasonlított, mint dolgozóhoz, de sehol se szék, se íróasztal. Bandi titkos álma az volt, hogy egyszer, ha elmúlik a kommunizmus, majd könyvesboltot nyit. Ebből beleszimatolhatsz az akkori légkörbe: a kommunizmus hivatalosan még nem volt sehol, Dinnyés Lajos volt a miniszterelnök és kisgazdapárti többség volt a nemzetgyűlésben - de már érezni lehetett, hogy a Rákosi-korszak itt van a nyakunkon, és a sztálinizmus csak sohanapján múlik el. De ha én, hozzá nem is, annál többet járt hozzám Bandi s azonfelül gyakorta találkoztunk Ilonka néni „szalonjában”: vele és még sokakkal másokkal KL Ilonka néni „szalonja”? S az meg hol volt, mi volt? Haj! Lorcsikám. Kérdéseddel ábrándossá teszel s bárcsak megszánna oda- fentről Szindbád s kölcsönadná pennáját-kalamárisát. Ilonka néni és „szalonja” olyasvalami, amiről megint csak egész regényt lehetne írni vagy olyan terjedelmű románcot. Ilonka néni hajlott hátú, idősecske néni volt, jó hetvenes, mézes szavú, mosolyos tekintetű és egy kissé, nagyon távolról, lelki 244
