Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 3-4. szám - Határ Győző: Életút 2.

S jóllehet két évig is eltartott, amíg a felvonót üzembe helyezték, mindig akadt érdeklődő, aki nem volt rest és felgyalogolt a hetedikre, hogy megnézze „tárlatomat”. Bizonyára kompetens giccsek voltak, ennek a század elején elcsépelt tematikának a tucatgiccsei, de művészi értékük kategorikus nulla. KL És kik voltak a vásárlóik?

Közületek, szakszervezetek. Egy-két futóbolond magánembertől eltekintve. Cudarul kellett a pénz s ez a nagy pénz jól jött a konyhára; de az igazi hasznom nem is a pénz volt. Elmulattatott a fényprobléma ábrázolása, az izzás, a szembefény, az erős kontúrozó reflexek, a helyes valőrök egyensúlya, a sötétség terjengése a térben, és az üvegtetők tátongásának érzékeltetése: egyszerre három állványon, önfeledten vázoltam fel a vadabbnál-vadabb perspektívákat, széles ecsettel - ide-oda járkálva - felhordtam az alapokat, megfeledkeztem magamról és a világról. Az életveszedelmekről, börtönről-hábo- rúról. Gyógyultam. Munkaterápia volt ez nekem s ami lelki sérülésem volt- nem-volt, az ezalatt a háromnegyed év alatt begyógyult. Jó ösztönöm terelt errefelé, hogy kiheverjem a nehéz idők traumáját; persze nem zárkóztam be, voltak kellemetlenebbnél-kellemetlenebb „ügyeim” s majd mindjárt meghallod rendre; de meg le-lerohangáltam, hogy festéket, festővásznat, keretlécet szerezzek, s ilyenkor persze napirenden voltak az összefutások, újrafelfedezések, cimborák, barátnők s a hirdetőoszlop mögül az ilyen „egymásbaütkö- zések” megrendezője, a kópé véletlen vigyorgott s kivált azt honorálta fülig- szaladó vigyorral, amikor sikerült nekem-igazítania régi szerelmeimet. így bukkant fel Lencsi is, a sudár-szép Lencsi: vele aludtam nyárias-meztelen, amikor rajtunk ütött a Horthy-rendőrség Defenzíva-osztálya s mellőle vittek el. A börtönben még nézegettem a fényképét, de menyasszonyságáról leköszönt és férjhez ment egy szabadságos katonához... Most, 1945-ben, amikor kerékpáromat taposva s maga is kerékpáron, felfedeztük egymást, egy-szusz- ra elfújta bánatát: félje orosz fogságban s így egyelőre üresek az estéi. Magamra vállaltam estéi betöltését s vigasztaltam, amíg lehetett. Bár óvatosnak és ügyesnek kellett lennem, mert prágai születésű, menyétképű, egykori kedves ágytársam (még naphegyi-gellérthegyi albérlő-korszakomból), ő is nekem- pattant a tömegből s aki valaha azzal váltott magáévá, hogy a szerelem eszméletlen gyönyörűségei közepette is törte nyelvünket, most azzal lepett meg, hogy akcentus nélkül, tökéletesen beszélte a magyart, és férje, a hentes, hetente beszerzési körútra ment... És nemcsak arra kellett ügyelnem, hogy a bejelentkezési naptárban rendtartás legyen, hanem arra is, hogy Igazi és Végleges életempárja, Zsuzsám, menyasszonyi minőségében meg ne sejtsen semmit abból, hogy éjszakai beszállóvendégeim vannak - KL És mit szóltak mindehhez a szüleid?

Aludtak. Nem tudtak róla. Sokáig KL Hát nem recsegett az előszobapadló? Nem hallatszott át a hangos beszéd?

Az én lyukas fejem! E leglényegesebbet elfelejtettem mondani. A lakáshoz tartozott egy elfaragott alaprajzú, éktelen magas szoba is s ez csak a teraszra, meg közvetlenül a lépcsőházra nyílt. A lakástól főfal választotta el. Úgy 6—7 méter magasan, benne, ott éktelenkedett a lépcsőház légkondicionáló berendezése, dög-ronda gépegység, megkapta a maga belövését és nem működött. Ezt a magas légteret magameszkábálta álmennyezet mögé rejtettem s a csi221