Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 3-4. szám - Malgorzata Smorag: Gombrowiczcsal Európában (Mihályi Zsuzsa fordítása)
Természetesen! És ez okozta a komplexusaimat, a québeci kanadaiét, aki a francia kultúrában vidéki volt. Azok a francia puristák meg... az akcentusom, a kanadai ar- chaizmusok, amelyeket nem mertem használni előttük. És ebben segített Witold. Mintha részben az én nevemben is beszélt volna. Két komplexus szemben a francia önelégültséggel. Igen, de Witold megtalálta a módját, hogyan intézzen támadást Franciaország ellen. Tudta, hogyan köthet bele, hogyan lehet kihívó. O volt a szószólóm. Erről persze akkor nem tudott (nevet). Magamban tapsoltam neki, amikor kioktatta őket. Dühös voltam rájuk, amikor bolondnak és különcnek tartották. Rajongtam érte, csodálatosnak tartottam! Bizonyos értelemben nagyon hasonlóak voltunk. Igen, Gombrowicznak megvolt a maga stratégiája Párizzsal szemben. Egyébként azt vetették a szemére, hogy szisztematikusan negatív volt. Igazságtalan volt! Ez biztos! Térjünk vissza Royaumont-hoz. Azt is meg kell mondanom, hogy amikor fölkerestem ezeket a royaumont-i értelmiségieket, megdöbbentett, mekkorát tévedtek, milyen mesterkéltek voltak a nézeteik. Visszatért a mértéktelen Gombrowicz-imádat hulláma. Azt gondoltam magamban: Úristen, hogy viselte el mindezt. Sohasem panaszkodott, még akkor sem, amikor kettesben voltunk. Egyébként Witold mindig hű volt önmagához. Ezt ki akarom jelenteni egyszer és mindenkorra. Nem olyan valaki volt, akit rajta lehetett volna kapni, aki a külvilágnak más arcot mutatott volna, mint a hozzá közel állóknak. Mindig és mindenhol uralkodott magán; ez egyfajta naponta gyakorolt lelki fegyelem volt. Sohasem tudtam semmin rajtakapni. Kivéve (nevet) egy mulatságos jelenetet. Egyszer ünnepélyesen megígérte, hogy leszokik a dohányzásról. Meglátod, hogy sikerül! Másnap magára csukta a szobája ajtaját, és amikor kinyitottam, gomolygott a füst a szobában, Witold pedig zsebre dugta a pipáját, ami egyébként egy pillanat alatt meggyulladt (nevet). Nem akarta elismerni a gyöngeségét. Amikor beléptem, azt mondta: Most már mindent tudsz rólam! (nevet). De komolyra fordítva a szót. Amikor az utolsó európai korszakán dolgoztam, olyan rajongás fogott el iránta, hogy azt mondtam magamnak: Kedvesem, te még mindig nem szabadultál tőle. És akkor elhatároztam, hogy én is írok valamit, hogy magam fogok gyónni magamnak. És bezárkózott, úgy emlékszem, hetekre. Nem vette föl a telefont, nem fogadott senkit. Voltak ilyen időszakok. Tökéletes magányra volt szükségem. Hihetetlenül fájdalmas volt. Én, Rita, most először mertem megszólalni. Korábban soha nem tudtam rászánni magam. Mindig árnyékban volt. Meg kell mondanom, hogy Gombrowicz elég eredményesen kényszerített Önre egy „pofát”, ha szabad a mester kifejezésével élnem. A francia establishment is ezt gondolta a két külföldiről. 213
