Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 1-2. szám - VALLÁS ÉS KÉPZŐMŰVÉSZET - Lőrinczy Huba: Egy cipszerivadék tanuló - és vándorévei - Márai Sándor: Egy polgár vallomásai
hosszas kalandozás után seborvosi hivatásához, Márai a tisztes polgári lét elöl „dezertál” a művészsorsba. S ha Wilhelm Meister fejlődését egy darabig láthatatlan, bár racionális erő - egy arisztokratákból álló titkos társaság - ügyeli s irányítja, Márai élete mindvégig a „daimoné” (385.), a végzetét „igazító, titkos hatalmak”-é (305.). Beszédes párhuzamok, beszédes ellentétek! Goethe kivételes példa s örökös kihívás Márai számára - tanúsítják e „regényes életrajz” egynémely mozzanatai, önstilizáló játékai. Majdnem hasonló intenzitású példa és kihívás a műben többször (222., 290., 370.) emlegetett Thomas Mann is, kivált A Buddenbrook /lázzal és a Tonio Krögerre\. Márai mindenkor, még élete alkonyán is (vö.: Napló 1968-1975. Bp., 1993. 203.) a magasztalás hangján szólott e művekről, s noha az Egy polgár vallomásaiban csupán az előbbi, a családregény címe bukkan elénk (290.), nincs kétség: mindkettő inspirációja benne él a biográfiában. Nagyon is érthető ez. A származására, addigi életűtjára visszatekintő - s A Buddenbrook házat, valamint a Tonio Krögert kitűnően ismerő - Márai joggal érezhette magát egy kissé Thomas Mann-hősnek is, föllelvén osztálya színeváltozásában, tulajdon famíliájának históriájában s önsorsában az irodalmi párhuzamok, megfelelések sokaságát. Nem véletlen ilyképp, hogy a saját dallam itt is megidéz „idegen” melódiákat. Szó sincs persze arról, hogy Márai holmi parafrázist, afféle zenei átiratot hozna létre. A történet, a látásmód, a hang téveszthetetlenül az övé, a dallamívek, a motívumok egy része valahonnét mégis ismerős. Mindenekelőtt: Az Egy polgár vallomásai egy nem jelentéktelen hányadában (62-107.) családregény is, kicsinyített, magyar megfelelője A Buddenbrook /láznak. Felvonulnak az egymást követő generációk, az anyai és az apai ág legérdekesebb alakjai, megannyi excentrikus személyiség, s kirajzolódik közben a morva és a szász eredetű famíliák elmagyarosodásának, illetőleg polgárosodásának folyamata, amely a lassú gyarapodástól és emelkedéstől a virágzáson át az óhatatlan bomlás, hanyatlás stádiumába vezet. A „regényes életrajz” első harmada a Thomas Mannához mérhető érzék- letességgel, aprólékossággal és ironikus bensöséggel idézi föl egy polgárcsalád létformáját, lakását, szokásait, gesztusait, megmutatja az „elfajzott” rokonokat, a lázadókat, akik - mint például Ernő (72-80.) - Christian Buddenbrook módján tagadják egy életmód fegyelmét, s félművészként kóborolnak a világban. „Bonyolult család volt, tele haraggal és önfeláldozással, lelki szegényekkel és önfejű egyéniségekkel, polgárok voltak, s mikor én közöttük kezdtem élni, már eljutottak a polgári állapotnak veszedelmes, válságos életszakába” - összegez az elbeszélő (107. - tőlünk a kiemelés!). „Mindent nekik köszönhetek - fűzi hozzá -, s nagyon nehéz volt elfelejteni és megsemmisíteni magamban azt, amit tőlük kaptam. - Egészen talán nem is sikerült” (uo.). S a családi tabló felvázolása után a hangsúly mind erősebben az „utolsó” nemzedék képviselőjére, a pártütő, művésszé finomodó polgárra, magára a történetmondóra vettetik, ki fátumában, több életepizódjában Tonio Kroger reinkarnációja is. Származásának, lényének kettőssége akár Thomas Mann remek elbeszélésének a hőséé, s amiként A Buddenbrook házban és a Tonio Krögerben, az Egy polgár vallomásaiban is szerephez jut az átöröklés teóriája, valaminő diszkrét biológiai determinizmus (64-65., 68., 91., 99. etc.). Márai gyermekkorának szintén megvolt a maga Hans Hansene - Elemér személyében (133-135.), ki természetesen szőke volt és kék szemű s olyannyira szép, hogy még iskolatársai s egynémely tanárai is valósággal szerelmesek voltak belé, s ki - ugyancsak természetesen - rendre elhárította a narrátor, „... a másik fajta, az idegen, gyanús és ellenséges emberfajta...” hódolatát, hogy helyette inkább Tihamérral barátkozzék (miként Hans Erwin Jimmerthallal). Ez az epizód kétségkívül „idegen dallam” - saját hangszerelésben, s a melódiában alighanem benne él a Vásott kölykök Paul-Dargelos kapcsolatának emléke is. Gyanítható, hogy Márai egy korábbi művének, a Zendülőknek írása közben ismerte már Cocteau kisregényét, ám az Egy polgár vallomásainak készültekor — a harmincas évek elején — feltétlenül. Azt csupán mellékesen említenék, hogy e könyvben is feltűnik egy Knaak úrhoz fölöttébb hasonló tánctanár (50.), hogy aberlini színésznő olyasféle, „katalizátori” szerepet tölt be az elbeszélő életében, miként 176
