Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 1-2. szám - VALLÁS ÉS KÉPZŐMŰVÉSZET - Lőrinczy Huba: Egy cipszerivadék tanuló - és vándorévei - Márai Sándor: Egy polgár vallomásai
értelmét, jelentőségét sokára ismerjük csak fel” (79.). További citátumok helyett kimondhatjuk: az Egy polgár vallomásainak szerzője nem egyszerűen megidézi, hanem újjá is teremti önnön múltját, fölfedezvén a káosz titkos rendjét, a tévelygések sokaságában a teleológiát. A lét alaktalan gomolygásába olykor villámként hasít belé egy- egy felismerés, s „Nem más ez, mint világosság, sugár, melynek fényénél egyszerre belátod az élet táját - a pillanatot látod, ami az élet, két megsemmisülés között” (347. - a kiemelés a szerzőé!). A legnagyobb, már-már elemi erejű megvilágosodás „egy damaszkuszi reggel”-en jut osztályrészéül Márainak, amidőn is hirtelenül rádöbben, miféle végzet, miféle küldetés vár reá (346-349.), s ámbár a helyszín biográfiai hitelében kételkedni nincs okunk, a sorsfordító látomás jelenete Pál apostol történetére is visszamutat. Ez az epizód óhatatlanul - s aligha a szerző tudtán kívül avagy szándéka ellenére - bibliai távlatot is nyit a könyvben, s éppúgy az önstilizációt szolgálja, mint a teleológia eszméje. Ha pedig figyelembe vesszük, hogy Szent Ágoston életének szintén egy hirtelen megvilágosodás szabott új irányt, s hogy ő is - akár Márai - kérlelhetetlen bírája volt ifjúsága „tévelygéseinek”, személyisége megannyi gyarlóságának, könnyű fölfedeznünk, mily mély és bensőséges rokonság fűzi - s nem pusztán műfaji szempontból — az Egy polgár vallomásait az augustinusi Vallomások hoz. (E szellemi kapcsolat tüzetes taglalása - akár más egyebeké - külön tanulmányba kívánkoznék.) Ámde nem csupán Szent Ágoston nagy művének példája dereng föl Márai regényes életrajzának mintái, lehetséges előképei közt. Akadnak további ihletők, irodalmi ideálok is, akik és amelyek részint nemes versengésre késztik az Egy polgár vallomásainak szerzőjét, részint az önstilizáló játékban is a segítségére vannak. A könyvből előlépő Márai némelykor legalább annyira költött alak, ismert epikai alkotások hőseinek inkarnációja, mint amennyire valóságos önmaga. Itt-ott mintha Oscar Wilde híres tétele igazolódnék: „az Élet utánozza az Irodalmat”. Az Egy polgár vallomásai úgy szuverén mű, hogy telve van áthallásokkal, tudatos és szándéktalan genetikai és tipológiai párhuzamokkal; saját világ, amely egyben játékos variációja is a nagy mintáknak, hasznosítása egy gazdag kulturális örökségnek. Noha korábbi könyveiről mondja a narrátor, részben erre is érvényes: „... még nem hallom tisztán a magam hangját, tele vagyok idegen dallamokkal, el kell elébb felejteni mindent, amit hallottam vagy megéreztem, el kell felejteni a penetránsan erős irodalmi dallamokat, melyekkel telítve van az én időm akusztikája...” (385.). Nos, az Egy polgár vallomásainak szerzője már tisztán hallja a maga hangját, bátran rájátszik épp ezért idegen dallamokra is, hasonítván őket a sajátjához. A megannyi melódia, irodalmi ihletés közül csak a nekünk legfontosabbnak tetszőket vesszük számba. A könyv megörökíti azt az elementáris hatást, „szellemi végzettet, amely Goethe személyiségéből és művéből sugárzott az eszmélkedő, sorsát kereső ifjú Máraira. A bűvölet tartós: „Goethe úgy kísér végig az életen, mint a testi fejlődés materiális fokozatai...”, „Valamelyik könyve mindig velem van, otthon, úton, ma is” (223.). S mivel a géniusznak minden létszakasz számára van örökkön időszerű, adekvát műve, a vallomástevő megjegyzi: „Mikor én Weimarban jártam, körülbelül Werthernél tarthattam; ma, férfikorom küszöbén, talán a. Dichtung und Wahrheit körül tartok valahol...” (uo.). Fölöttébb sugallatos kijelentés ez, lévén a Költészet és valóság Goethe nagyszabású, korrajzzal, értekező és vallomáselemekkel dúsított autobiográfiája, regény, amely Dich- tunggá párolja a Wahrheitet, az ifjúság emlékeit és tényeit. Nemde ugyanerre vállalkozik az Egy polgár vallomásai is? Mi több: akad Goethe életművében fikciós fejlődésregény úgyszintén, a Wilhelm Meister tanulóévei s ennek folytatása, a Wilhelm Meister vándorévei. Egy polgársaij nevelödését, tévelygéseit, lassú eszmélését s küldetésre találását mutatja be a két kötet - Márai ugyané képlet XX. századi változatát teremti meg. Az Egy polgár vallomásai - akár Goethe műve - két nagy részre, mondhatni: a tanuló- és a vándorévek tömbjére tagolódik, hőse pedig afféle modem Wilhelm Meister, ki (szemben „elődjével”) nem a korai, hanem immár a késő polgári idők gyermeke. A weimari géniusz regényfigurája a művészet (a színház) szerelmétől érkezik meg 175
