Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 1-2. szám - Csicskó Mária: A hiányzó parasztpolitikus B. Szabó István
tömöríteni, akik a magántulajdon elvén álltak. Hogyan értékeljük megnyilatkozását, éleslátásnak, vagy a kommunista ideológiával szembeni ösztönös bizalmatlanságnak? Emlékiratából nem derül ki pontosan, hogy milyen tapasztalatokra épült, és milyen viták eredményeként kristályosodott ki benne a bolsevizmussal kapcsolatos felfogása. Nem lévén filozofikus alkat, bizonyára józan paraszti értelmére hagyatkozva jutott el a lényegig, ahhoz nevezetesen, hogy az ő tulajdonfelfogása végső soron összeegyeztethetetlen a kommunista ideológiáéval, amiként a (proletár)diktatúra is kizárja a demokráciát. Megsejthette azt is, hogy az internacionalista szemlélet valószínűleg nem képes befogadni az ő nemzetközpontú értékvilágát. De életútjának és minden későbbi konfliktusának ismeretében le kell szögeznünk, a kommunista tanokkal szembeni tartózkodása a konkrét történelmi helyzetekben mégsem eleve gyanakvó, előítéletes politikai magatartásban jelentkezett. 1944. december elején a békési szovjet városparancsnok „koalícióképesnek” találta B. Szabó Istvánt, s ugyanerre a következtetésre juthatott az a két úr is, akikhez Debrecenbe érkezése után nyomban elvezették. „Jól végigmustráltak, majd különböző kérdéseket tettek fel hozzám” - idézte fel memoárjában az ominózus jelenetet. „Hogyan gondolkodom a mai állapotokról, mi a véleményem a magyar jövőről, különösen azt firtatták, hogy milyen a kapcsolatom a kommunistákkal. Később tudtam meg, hogy a Kommunista Párt (MKP) két vezetője, Révai József és Gerő Ernő volt annyira kíváncsi politikai beállítottságomra.” Az Ideiglenes Nemzetgyűlés első ülésén B. Szabó István mint a Kisgazdapárt „aktívan fóldművelődéssel foglalkozó tagja” szólalt fel. Beszédének14 alaptónusát az adta meg, hogy határozottan kijelentette, a háborús politika okozta összeomlás ellenére a Kisgazdapárt hisz a jövőben, az újrakezdésben, és „e szent, nemes küzdelemnek a megvalósításából” ki akarja venni a részét. Szükségesnek mondta a földreform végrehajtását, végül pedig - akaratlanul is megszólaltatva a bizonytalanság és a reménység egyetlen történelmi pillanatba sűrűsödő érzését - afeletti örömét fejezte ki, hogy az Ideiglenes Nemzetgyűlés összehívását kezdeményező Szovjetunió „láthatóan nem kívánja bekebelezni Magyarországot”. Az őt még Békésen felkereső Gyöngyösi Jánostól15 tudta már, hogy Debrecenben valamilyen magas állami tisztességgel fogják megbízni. Az azonban meg sem fordult a fejében, hogy a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkárának teszik meg. Erősen tiltakozott ez ellen, hiszen tudta, a katonai kérdésekhez nem ért, s csak a koalíciós megállapodásra hivatkozó kisgazda- párti vezetőség hosszas kapacitálására fogadta el a jelölést. E tényt nem titkolta el, s miután kiderült, hogy legközelebbi munkatársával, a HM akkori vezérkari főnökével szemben nincs oka a bizalmatlanságra, örömmel hallgatta Kéri Kálmán napi egyórás előadását a hadseregszervezésről. A nem mindennapi körülmények között működő és bizony személyi egyenetlenségektől is sújtott kormány fontos teendője lett, hogy megszervezze az új hadsereget, és a fegyverszüneti egyezményben rögzített módon kiállítsa a szövetségesek rendelkezésére bocsájtandó magyar hadosztályokat. Ebből a feladatból a politikai államtitkárra főként a toborzó- munka hárult. Nem B. Szabó István szónoki képességén és lelkesedésén múlott, hogy Magyarország hozzájárulása a fasizmus felett aratott győzelemhez minimális szinten maradt. Az 1945 novemberéig viselt hivatalát idővel megszerette. Volt már áttekintése a katonaság 116
