Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 1-2. szám - Csicskó Mária: A hiányzó parasztpolitikus B. Szabó István
működéséről, jól érzékelte a felmerült problémák egy részének tisztán politikai természetét, és határozott véleménye alakult ki a demokratikus hadsereg szervezési elveiről is. Mindenekelőtt a pártpolitikát és az általa szított ellentéteket próbálta távol tartani a fegyveres testülettől, hiszen az ő eszményét a „nemzet szempontjából mindenki számára megbízható honvédség” testesítette meg. Bár maga is úgy vélte, hogy a demokratikus hadseregben a sorkatonák nevelését nem az egykori horthysta tisztekre kell bízni, azt a törekvést egyre kevésbé helyeselte, hogy az MKP a régi, tényleges tiszteket, különösen pedig a nyugatról hazatérőket az igazolási procedúra segítségével a lehető legnagyobb számban akarta eltávolítani a testülettől18. A HM igazoló bizottságának elnökeként megismert B. Szabó István feltehetően „elborzasztotta” a kommunista kiküldötteket és az élükön álló Farkas Mihályt. De amikor céltudatos és bátor fellépésével megszerezte a Katonapolitikai Osztály17 feletti ellenőrzés jogát, sőt intézkedett az ott uralkodó törvénytelenségek megszüntetése érdekében, Rákosiék szemében véglegesen kiállította magáról a reakciós politikus bizonyítványát. A Katonapolitikai Osztályt végül is csak 4 napig felügyelhette. „Harmadnap magához hívatott Vörös János18 - írta visszaemlékezésében -, és közölte, hogy baj van. Az Orosz Katonai Parancsnokságtól átiratot kapott, hogy a Katonapolitikai Osztályt azonnali hatállyal vegye vissza tőlem saját hatáskörébe.” A Kéri Kálmánnal történt első találkozáskor B. Szabó István azt az általa fontosnak ítélt tényt is az ezredes tudomására hozta, hogy ő az Ideiglenes Nemzetgyűlés pártjainak együttműködésével teljes mértékben azonosul, magát a koalíció hívének vallja. 1945-46 folyamán elmondott beszédei a korabeli laptudósítások, valamint az általunk ismert néhány rendőri jelentés19 szerint is ennek az együttműködésnek a létszükségletét hangsúlyozták. Ugyanakkor a saját bőrén érezve a demokráciának Bibó István által már 1945 őszén megfogalmazott válságát20, nem hallgathatta el a koalíció működési zavarait sem, és az okokat határozottan az MKP magatartására vezette vissza. Csak egyféleképpen értelmezhette azt a politizálási gyakorlatot, amely a koalíció legfőbb szabályával ellentétben, a politikai partnerekkel szembeni bizalmatlanságtól vezérelve, folyamatosan megkérdőjelezte és „kalkulálhatatlanná” tette az együttműködés közösen elfogadott alapját, úgy hogy az MKP pusztán taktikai megfontolásból kötött szövetséget, és valójában céltudatosan tör a hatalom megszerzésére. B. Szabó István őszintén támogatta az Ideiglenes, majd a Tildy-kormány programját, de semmifajta koalíció kedvéért nem volt hajlandó szó nélkül eltűrni, hogy az MKP a reakció elleni küzdelem jelszavával, ágensei révén beavatkozzék a Kisgazdapárt belső ügyeibe, és a nagyválasztmány megkerülésével olyan személyi változásokat kényszerítsen ki, amelyek a polgári és függetlenségi eszmények helyett a kommunista ideálok megvalósítása előtt tennék szabaddá az utat. Bár az MKP már 1945-től koalícióellenességgel vádolta, B. Szabó István csak az önfeladással járó kompromisszumokat utasította el, igaz, azokat a legkorábbi időktől fogva. Nem vitatható, hogy a Kisgazdapárt centrumát megszemélyesítő Nagy Ferenchez képest, aki az ország függetlenségének visszaszerzéséig kerülni próbálta Rákosiékkal a konfrontációt, és ennek érdekében politikai engedményekre is kész volt, B. Szabó István - az általunk most Pfeiffer Zoltán21 nevével fémjelzett - polgári csoporttal együtt, a miniszterelnöktől valóban jobbra állt. Ám ha Nagy Ferenc 1947. 117
