Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 12. szám - Tóth H. Zsolt: A titkok létezése - Kálnay Adél: Szindbád ismét elindul
meg újra felbukkanó problémát. „Vannak-e szavak olyasmire, ami szótlan volt és rejtett”, kérdezi egyszer, később, most már nem a világtól, hanem önmagától. Ezekkel a valóság előtt toporgó gyermeki bizonytalanságokkal alkotnak tehát sajátosan filozofikus keretet a valóságon túlra szökkenő kötetzáró írások (Mondatok, amiket kapunk, A lány és az Utazó, Szindbád ismét elindul). Az egyik novellában az emberek talányos mondatokat hallhatnak egy nehezen meghatározható alakváltozatban előttük termett angyaltól - aki üzenetében főleg azt tartja bajnak, hogy eltűnőben vannak a mosolyok. Kálnay Adél bravúrosan lebegteti ezt a sejtelmes homályba vesző történetet: az üzenetet közvetítő Kürti Miklós hirtelen támadt személyiségzavarának és a zárt faluközösség megszeppent tanácstalanságának ábrázolásával egyaránt öntörvényű hangulatokat teremt. A lány és az Utazó története is elsősorban különös atmoszférájának köszönhetően válik szuggesztív alkotássá. A vonatablakra tapadó, s a tájat figyelő értelmileg fogyatékos lány gyermekded ujjongásának, társtalanul maradó örömének a vonatfülke utasai fölényes szánakozással, majd durva rendreutasítással vetnének véget, ám a rejtélyes Utazó önkéntelen, de tüntető együttérzése megzavarja ezt az egyöntetű fellépést. A lány és az Utazó tekintete összekapcsolódik, s szemükben megjelenik egy olyan táj, amelyet csak ők ketten látnak. Meglepően újszerű Kálnay Adél Szindbád-víziója is. A Szindbád ismét elindul című novellában szereplő vándor nem emlékeinek birodalmában bolyong - hanem különböző valóságok között lép át határokat. Azt a parancsot azonban, amely miatt útra kellett kelnie, idővel elfelejti, s így mintegy megreked az egyik lehetséges világban, amelyről lassan azt hiszi, hogy ez az egyedüli valóság. Egy látomásszerű tájba merülve, s egy különös fénybe burkolózó alakkal találkozva azonban egyszerre csak emlékezetébe villan mindaz, amit elfeledett. S elindul, hogy felkutassa régi városát, ahonnan útnak indult, s kiderítse, mi volt az a parancs, amit követnie kellene. A gyermekkor naiv és homályos képzeteitől az új dimenziók virtuális valóságáig terjed a kötet által megjelenített gondolati ív. A honnan és a hová keretein belül azonban újabb kapcsolatok is kiépülnek a kötet novellái között. A nyitó keretben internált tematika, a gyermeki psziché megjelenítése további novellákban is teret kap még, csak éppen új fénytörésben, különös felnőtt-gyermek kapcsolatok összefüggései közé kerülve (Jelek a múló időben, Eliramlik minden, mi jó és rossz). A meglepő lélektani helyzetek iránti írói fogékonyságról árulkodnak azok a magánynovellák is, amelyek a falusi lét körülményei közé visszahúzódó sorsokat mutatnak be - tökéletes átéltséggel, s megkapó érzelmi gazdagsággal (Egyedül, Várakozás). Ezeknek a már-már kafkai reminiszcenciákat keltő titokzatos menekülésnovelláknak a hősei kínzó idegen- ségérzéssel viaskodva élik napjaikat a számukra új világ lakosai között. „Vajon meddig leszek még idegen”, kérdezi az egyikük szomorúan önmagától. Ez a szomorúság azonban nem készteti arra, hogy véget vessen rejtélyes értelmű várakozásának: „Amióta itt van, valamennyire megnyugodott. Olyan ez, mint egy találkozó, mely izgalommal tölt el, odaér-e, s jön-e akire vár. Ha ő már itt van, az egyik feltétel teljesült, talán már rajta nem múlik semmi”. Az önmagukat keresők traumatikus motívumai mellett ott sorakoznak a kötetben az emlékeiket keresők, a múltjuk helyszíneit felkutatok történetei is (Gyerekkorom legszebb tele, Amit magaddal vihetsz, A múlt fényei, Amit megtart az emlékezet, Találkozás). Kálnay Adél szemmel láthatóan erősen vonzódik ehhez a témához: a hosszú évek elteltével szülőföldjükre visszatérők érzelmi hullámzásainak ábrázolásaihoz. Ezt az ismétlődő cselekményfordulatot a legérdekesebben és legbravúrosabban az Amit megtart az emlékezet című novellában dolgozza fel, amelyben a régen eladott családi ház teraszára évek múltán kiülő látogató különös dialógusba merül az ott lakó, s az őszi nap fényébe húzódó öregemberrel. A látogató számára, mióta elkerült a közeléből, önmagán túlmutató jelentőséget hordozott ez a terasz: ,Jímióta máshol élt, valahányszor fáradtnak, vagy zaklatottnak 1117
