Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 12. szám - Vasadi Péter: "zalántiborongás..." - Zalán Tibor Áttűnések, áttüntetések című verseskötetéről

kérdezőt ráadásul jól dühbe is gurítja.) És mi az, hogy követhetetlen? Nem jelent semmit. Ugyan mit követünk? Nem számítva ide oktalanságainkat, hogy finoman fejezzem ki magam, amiket el-követünk... A költészetben az követhetetlen, amit nem akarunk követni. Ami a költészetben elénk toppan, mint föladat, és a homlokán fölismerhető (ismétlem: fölismerhető) bélyeg van, azt követnünk kell, tetszik vagy sem. Egyébként ez a tetszik-ügy se nagyon tetszik ezen okvetetlenkedönek. Ugyanis a, egy költészetben róla, rólunk van szó, egyenesben. A költőről csak közvetetten; még akkor is, ha ez fordítva is igaz.

2. Zalán tényleg borong. Legalul meg van döbbenve, néz, mint az ártatlan kisfiú (nem az!), és nem meri szabadjára engedni kétségbeesését. Pedig abban van; csak ezt „fö- lül-üti”. Ászaival. Keserű, ezért „kéjben” túllicitál. Fél, de csak borongani mer. S inkább álmodik. Vénuszi barlangjai vannak, odamenekül, ott a valóság úgy brutális, hogy egyben ezoterikus is; azaz álmodik. Akár a halálról is, csak meg ne haljon... De mi a fenének nem hagyja ez a kurva világ álmodni azt, aki tud és szeret? Aki ezt választja hivatásul? A dolog, sajnos nem ilyen egyszerű. A fegyveres és fegyvertelen gyilkosok bírják álomtalanul, alvás nélkül is. Ez itt a bökkenő. Álmodni ma halálos luxus. Büntetik is rendesen az álmodót. (Megjegyezném: álmodó és álmodozó az kettő.) Különben mindig is ezt tette ez a k...(ja, már mondtam) világ, de ma aztán szó nélkül szorítja halántékra a revolvert. Következésképpen az álmodót a hősök közé sorolhatjuk. Még akkor is, ha - véletlenül - költő. Zalán élvezhetővé akarja tenni elrendeltségét; művészien reszket, orgiasztikus pannókat fest, a szeretkezés szimbólumát maga elé tartja, akár egy pajzsot, s csorog a vér versei sarkán, mint zacskóból a tej. Szóval benne \an. Maga a költő mondja: „a vers egyre irgalmatlanabb hozzám”. Értsd, az életem. És „a tárgy makacsul ellenáll minden próbának”. Értsd: a megoldási kísérleteim. A költő bepillantást enged érési folyamataiba, s ezt még csak nem is sejti. Vagy — s ez a jó eset - nem is érdekli őt. Grafikája nem üres bravúr. A látómezőben kitett pontok, irányok, pöttyök, testek és nyilak, ábrák s idomok a láthatóság mélységmérői. Majd ha a költő szellemének szuggesztivitása tűrhetetlennek minősíti őket, mert amit hordoznak, benne van abban, amit csak ír, fölszívódnak. Ennek e kötetben vannak jelei (új versek). A „költemény radioaktív sója” - igenis, erre is - „ad”-hat „fölmentést”.

3. Vannak azonban kérdéseink. Már nem is tudom, hányszor írtam le, persze, másokat vesézve, de magamnak, s ha oly sokszor, az világosan mutatja, milyen nehéz fejem van, szóval, hogy a költőnek legnagyobb veszélyei épp legfőbb erényeiben rejlenek. így aki zúdul, túlömölhet. Aki takarékos, lehet kevés. Aki lezser, pontatlan. Aki folyamatos, azon elcsússzan az elmélyedő. Aki feszes, az szűkös. Aki fesztelen, szétfolyik. Aki logikus, kerékbe töri egységét. Aki „irtó színes”, az menjen el újságírónak. Aki álmodós, nem tudja, mily perzselő hőfoka lehet a józanságnak. Aki józan, az ... stb. Zalán válassza ki a neki valót. A valószínűbb azonban az, hogy valamennyien ludasok vagyunk mindenben; mindenirányú kísértésben élünk. Talán csak így tudunk. Csak így szabad. Mégis: „látvánnyá préselt tér”? Nem önellentmondás ez? „Körmeim alatt harsognak az új élet vidám indulói?” Leírhatja-é ezt az úttöröset, aki ilyet mer: „rettegésünk kigyulladt szeszmezői”?... „Szurokfényű”, ez biztos? És ha nem, akkor az előbbi változat miért több? Miért, tessék megmondani. „Telesírom hóval a tengert?” Tele? Mert hogy havazik a szemem, az más. Az nem tűri, hogy „tele”. Hogy-hogy „van-e erkölcs rá”, bármire? Rá? Ez nem erkölcs, ez a valami, hanem ellaposítő nehezék. Az erkölcs köny- nyebb a pókhálónál, és a drótkötélnél jobban búja a szakítópróbát. Az erkölcs belső erezet, amely (műben) egyenesen arányos a szépséggel, maga a szépség. Erkölcstelen szépség nem létezik. [(Nagy Szent) Tarkovszkij.]

Milyen versben megy el ez a kifejezés: „Megértsd a (!) munkád lényegét”? Engem például nem érdekel a munkám lényege. A munkám, mint lényeg, maga érdekel. „Sö1110