Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 12. szám - Szerdahelyi Pál: Küzdelem egy irodalmi emlékházért - Hogyan sikerült visszaszerezni Weöres Sándor csöngei házát a hetvenes években?
utcára néző első lakásban, ahonnan szép kilátás nyílt a szülői házra és az egész falura, sőt, tiszta időben még az Alpok (Rax, Schneeberg) havas csúcsait is lehetett látni. Nos, ez a legénylakás volt az ifjú poéta dolgozószobája, ahol tökéletes csend ölelte körül, s ebben az alkotó csendben születtek egymás után szebbnél szebb ifjúkori versei. Ezeknek az épületeknek a további sorsát azután az új, szocialistának nevezett rendszer határozta meg. Csöngén a mezőgazdasági termelőszövetkezet nem tudott gyökeret verni, helyette a vönöcki, majd sárvári székhelyű Állami Gazdaság adott munkalehetőséget a község népének, Weöresék minden ingó és ingatlan vagyonát pedig tulajdonába vette. A piros görbében az Állami Gazdaság Csöngére települt dolgozói kaptak lakást. A faluvégen álló házban még bent lakhattak Weöresék, de amikor a költő édesanyja meghalt, édesapja pedig a Szombathely melletti, táplánszentkereszti szociális otthonba került, az állami gazdaság vette birtokába ezt a házat is. Később, a hetvenes években a Sárvári Állami Gazdaság (a továbbiakban ÁG) elárverezte a házat, mivel arra már nem volt szüksége. Csöngén lakó egyik dolgozójuk vette meg részletre, elég tisztességes összeg fejében. Mint csöngei lelkész, kezdettől élénk figyelemmel kísértem a Weöres-ház sorsának alakulását, s mihelyt tudomást szereztem az ÁG eladási szándékáról, késedelem nélkül akcióba léptem. Nem lehet csodálkozni azon, hogy mindvégig úgy éreztem magam ebben a szituációban, mint a kis pásztorgyerek, Dávid, a hatalmas Góliáttal szemben. Legelső és legfontosabb lépésnek tartottam megakadályozni azt, hogy az ÁG eladhassa egy harmadik személynek ezt a házat. Tudatában voltam annak, hogy egy „reprivatizáció” szóba sem kerülhet, hiszen 1978-at írtunk akkor, tehát még javában tartott a szocializmusnak csúfolt önkényuralmi rendszer. S bármennyire is elismert, bel- és külföldön egyaránt neves költő hírében állt Weöres Sándor, nem kaphatta vissza a szülői házat sem, mivel „200 kataszteri holdas kulák”-nak nyilvánították az édesapját. Igaz ugyan, ha a költői érdemeire való tekintettel mégis kivételt tettek volna, akkor meg ő maga mondott volna le önként a jussáról, mivel nem tartott rá igényt. Joggal vetődhet hát fel ezek után a kérdés: akkor miért akartam mindenáron megakadályozni az állami gazdaságot a ház eladásában?! Mert engem az a tiszta, nemes szándék vezetett, hogy Cina szülői házában majd egy irodalmi emlékházat kell létesíteni, abban emlékszobát (emlékszobákat) kell berendezni, ahol helyet kaphatnak a költő életének egyes állomásai, életművének mérföldkövei, csöngei gyermek- és ifjúkorától egészen a haláláig. E cél eléréséhez pedig az első lépés: visszaszerezni, legalább községi tulajdonba, adni, az egykori szülői házat! Természetesen ebbe a nagy tervembe nem avathattam be a költőt, sem hitvesét, Károlyi Amyt, de arról viszont informáltam őket, hogy az ÁG el akarja adni a házukat, s ezt minden lehetséges eszközzel meg kell akadályozni. Bár helyeselték szándékomat, gyakorlatilag nem segítettek ez ügyben, ami érthető. Előttem pedig sűrű köd borította az utat, merre is kellene hát elindulnom? Köztudott, mindig az első lépés a legnehezebb! Először is az ÁG háza táján tapogatóztam. Az ő szempontjukból meg lehet érteni, hogy merev elutasítással találkoztam, hiszen csak a kirakatba rakták ki szemfényvesztésnek a gulyáskommunizmus cégtábláját, a színfalak mögött azonban kemény proletárdiktatúra folyt, amely nem engedhetett meg semmi elhajlást, semmi kivételt. így hát tudomásul kellett vennem: szó sem lehet róla, hogy az ÁG átengedje a Weöres Sándorék házát, még „irodalmi emlékház” céljára sem! Az első kudarc sem vette el kedvemet. Szövetségeseket kerestem a nemes cél érdekében. Mivel éppen abban az esztendőben, 1978-ban jelent meg egy írásom Weöres Sándor gyermek- és ifjúkori éveinek emlékeiről az Életünk című folyóirat hasábjain, terveimbe beavattam a szerkesztőket, akik értékes tanácsokkal segítettek. 1094
