Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 12. szám - Szerdahelyi Pál: Küzdelem egy irodalmi emlékházért - Hogyan sikerült visszaszerezni Weöres Sándor csöngei házát a hetvenes években?
Előbb a megyei vezetőknél próbálkoztunk. A Vas megyei tanács akkori elnökét, Gonda Györgyöt kerestem fel. Már csak abból a meggondolásból is, mivel tudomásom volt arról, hogy Gonda személyes kapcsolatban áll Weöres Sándorékkal, s évről évre meghívja őket hazalátogatásra, amikor is a szombathelyi Isis Szállóban biztosít nekik helyet, sőt rendszeresen kínál fel számukra üdülési lehetőséget Bozsokon is, a Vas megyei tanács üdülőjében. Gonda György nem zárkózott el tervemmel kapcsolatban, de végül is gyakorlatilag semmit sem tehetett, mivel öt csakhamar felvitték Pestre, környezetvédelmi államtitkárnak. Gonda addigi helyettese, Bors Zoltán került aztán a megye közigazgatási vezetésének élére, s így hozzá került a csöngei házügy. Vele kapcsolatban azért tápláltam illúziókat, mivel hosszú ideig ö volt a sárvári cukorgyár igazgatója, s úgy gondoltam, mivel közelebbről ismeri az ÁG vezetőit, talán hathatósan, érdemben tud segíteni ebben az ügyben. Csak azzal nem számoltam naiv módon, hogy ebbe az ügybe már a kezdet kezdetén beleszól — persze, egyelőre a színfalak mögül - a mindenható megyei pártbizottság is, amely egy irodalmi kérdésből tüstént politikai ügyet csinál, és a szúnyogból elefántot kreál. így hát az ügyet az első fázisban ad acta tették. Közben persze a másik fél sem maradt tétlen! A Sárvári Állami Gazdaság párt- bizottsága, valamint a gazdaság igazgatója, a járási és a megyei pártbizottsághoz fordultak, és hamarosan tudomásomra jutott, hogy azzal vádolnak engem, miszerint én mint a „klerikális reakció prominens embere” összeszövetkeztem a szocializmus ellenségeivel, és odáig merészkedtem, hogy visszaszerezzem egy kétszáz holdas ku- láknak a házát az ÁG-tól, a szocialista rendszertől, és azt visszajuttassam a kulák- család leszármazottjának. Most már tehát tudtam, ez nem csupán az ÁG és Kozó Ferenc igazgató személyes véleménye, hanem a Magyar Szocialista Munkáspárt Vas megyei Bizottságának a hivatalos álláspontja! Tisztában voltam azzal is ezek után, hogy megyei szinten sem várhatok semmi segítséget. Hiszen ha akarnának, sem tudnának segíteni, mert a pártnak, a pártállamnak nem érdeke egy irodalmi emlékház létrehozása Csöngén! * Lehet, hogy a sorozatos kudarcok után más már feladta volna a küzdelmet, én azonban nem láttam kilátástalannak a helyzetet. Hanem mentem a következő, még magasabb fórumra, a minisztériumba. Tartogattam ugyanis még egy adut a tarsolyomban. Ez az adu Gosztonyi János volt, az Oktatási Minisztérium államtitkára, akihez úgy vezetett Csöngéről egyenes út, hogy mint egykori MSZMP Vas megyei első titkár, a hetvenes évek második felében ő lett a celldömölki járás, benne Csönge országgyűlési képviselője. így hát hozzá fordultam, figyelmébe ajánlottam az emlékház tervét, s kértem a hathatós közbenjárását, mivel ez a nemes szándék egyelőre elbukott az ÁG és a megyei pártbizottság ellenállásán. Egyúttal mielőbbi kihallgatást is kértem tőle, s elküldtem neki az Életünkben megjelent írásomat Weöres Sándorról. Meglepetésemre nagyon gyorsan megérkezett tőle a válasz, amely kedvező hírt közölt. Titkárnője útján a következő visszajelzést kaptam: Tisztelt Szerdahelyi Úr! Dr. Gosztonyi János államtitkár megkapta levelét és a küldött folyóiratot. Megbízásából tájékoztatom, hogy a közeljövőben értesítjük az időpontról, amikor elbeszélgethetnek. Budapest, 1978. augusztus 8. Üdvözlettel: Lendvay Árpádné s. k. 1095
