Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 12. szám - Szerdahelyi Pál: Küzdelem egy irodalmi emlékházért - Hogyan sikerült visszaszerezni Weöres Sándor csöngei házát a hetvenes években?

SZERDAHELYI PAL Küzdelem egy irodalmi emlékházért (HOGYAN SIKERÜLT VISSZASZEREZNI WEÖRES SÁNDORÉK CSÖNGEI HÁZÁT A HETVENES ÉVEKBEN?) Elöljáróban meg kell említenem: Weöres Sándoréknak nem egy, hanem három házuk volt a Vas megyei Csönge községben. Ezek közül a legnagyobb, legszebb a falu közepén, az evangélikus templommal átellenben emelkedett. A falubeliek csak „Weöres-kas- tély”-nak emlegették, de inkább udvarháznak, nemesi kúriának mondhatnék. Valóban impozáns épületként magasodott az apró falusi házak között! Elöl, utcafrontban olyan hosszúra nyúlt, hogy nem kevesebb, mint tíz (!) nagyméretű ablak engedett lakóinak tágas kilátást a kinti világra. A belül is igen tágas házban pedig hat hatalmas szoba kapott helyet. Ezt a kúriát még a költő nagyapja építtette, aki ebben nyolc gyermeket nevelt fel. Ez az udvarház szolgált „Cina” gyermekkora nagy részének színhelyéül. Itt látta vendégül a Weöres család Kodály Zoltánt is. Később azonban a költő szülei ebből a hatalmas udvarházból átköltöztek egy kisebb hajlékba, amelyet rokonuk, Weöres Iván építtetett, s amely szintén az ő tu­lajdonukba került később. A második világháború után aztán végleg megpecsételődött az elhagyott kúria sorsa. A már addig is erősen megújításra szoruló épület csakhamar omladozni kez­dett. Idősb Weöres Sándort megfosztották 200 kataszteri holdat kitevő birtokától, jóllehet olyan érdemeket tudott felmutatni, hogy az első világháború utáni tanács- köztársaság idején a Vörös Hadsereg őrnagya volt, s ezért 1945 után ezredesi rend­fokozattal rehabilitálta őt az új rendszer, a földbirtokaitól azonban mégis megfosz­totta. így aztán annyira elszegényedtek, hogy nem gondolhattak - anyagi lehetőségek híján - az egykori kúria állagának megóvására sem. A teljes pusztulást pedig csak siettette, hogy a régóta lakatlanul álló, gazdátlan, gondozatlan épület mindenki pré­dájává vált, mivel egyesek, „minden a miénk” alapon, onnan minden mozdíthatót széjjelhordtak. A másik ház, amelybe beköltöztek, a község túlsó végén, a Lánka patak közelében épült, ahol már elfogynak az utak. Kétségtelenül itt kitűnő háttérül szolgált a kör­nyezet a tehenek legeltetéséhez - és Cina számára az álmodozáshoz, a versek szü­letéséhez. A hajlék az utcától kissé beljebb épült, előtte virágos, pázsitos résszel, mögötte pedig gyümölcsfák kínálták nyáron és őszön át termésüket. Négy nagy ablak nézett az utcára, hátul egy hosszú tornác nyújtózkodott, amelyről egyenest a rétre lehetett kilépni. Ez az épület tehát a falu házaitól elkülönülve, a természet ölén vigyázta a csendet. Cina itt egészen közel érezhette magához az eget és az Isten teremtette, romlatlan világot. Innen fel lehetett látni a szemközti domboldalra is, amelynek szélén állt őrt a Weöres család tulajdonában lévő harmadik ház. Ez az épület - hosszában, egymás melletti külön bejárattal — négy-öt cselédlakásnak adott helyet. A falu népe egyszerűen csak „piros görbe” néven emlegette. Nevét onnan vette, hogy piros cserepek borították a háztetőt, s azért hívták görbének, mivel L alakú volt az épület. Amikor a költő már legénykévé serdült, az ifjú úr puritánul berendezett, külön szobát kapott itt, az 1093

Next

/
Oldalképek
Tartalom