Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 12. szám - Határ Győző: Életút 3.
elmaradozott, mi - beolvadtunk; s ez is, milyen-de-milyen angol történet. Christine mind nyughatatlanabb lett amiatt, hogy oxfordi diplomás létére titkárnői állásnál jobbat a londoni élet nem kínál; akkoriban még olyan idők jártak, görbe szemmel nézték a felfele-törekvő, izgő-mozgó nőket; így hát Christine fogta magát, nagy merészen elment Brit Kamerunba, ahol összeakadt Edmund McLaughlin-nal, a FAO-kirendeltség vezetőjével. Két év után Edmund elvitte Christine-t Rómába, előbb titkárnőnek, majd feleségnek s így lett Christine Cloke az ENSZ Mezőgazdasági Csúcsszervének, a FAO-nak a palotájában, sok-sok fogadáson a fő-fő hostesse, lévén akkor már a nála 30 évvel idősebb nagyúr, az alvezér hitvese s azontúl mint Grande Dame, élte világát. Csak természetes, hogy éveken át, valahányszor Rómába mentünk, a „nagymenő” McLaughlin házaspár tejben-vajban fürösztött s kifacsart belőlünk mindent, ami színre-szagra nekik Angliát jelentette: mint „angolok” és (tiszteletbeli) honfitársak, mi a szigetországot jelentettük nekik. Igaz, Afrikából visszajövet Christine még leereszkedett hozzánk és a klubban előadást tartott brit kameruni tapasztalatairól — de ne róluk, hanem a Phoenix Group-ról szóljon itt a történet. Azért nevezem Groupnak, mert 1952-es alapító szabályzata „vitacsoportnak” mondja, de mi mindnyájan klubról, klubestről beszéltünk s így emlegettük. Lehet, hogy vitacsoportnak indult, de 1960-ra kinőtte kereteit s noha fő medre-és kanalizálója az irodalom volt, akadtak előadók a társművészetekből, képzőművészek, muzsikusok, tudósok, orvosok, színházi rendezők, színikritikusok, világjárók stb. Ha itt most valami amatőr jellegű önképzőkörre gondolsz, nagyot tévedsz. Ha egy-egy meghívott előadó iránt akkora volt az érdeklődés, nemegyszer megesett, hogy a klub kibérelte a Wigmore Hall termét a városban (ami kb. akkora, mint a pesti Zeneakadémia kisterme), de az is, a klub állandó főhadiszállása, noha csak a Munns házaspár magánvillájának a nagy nappalija volt, ha láttad volna, magad is azt mondod, hogy teremnek is beillenék. S itt anélkül hogy fölösleges részletekbe bocsátkoznék, csak például szeretném felhozni arra, hogy az angol társadalom mekkora földrajzi léptéken és milyen etnikus távlatokban gondolkozik, jóllehet elúszott a lábuk alól a Brit Birodalom. Vennénk sorra Mr. John Robert Munns vasúttársasági igazgató és Mrs. Iris Munns három lányának háromfele ágazó életútját. Juliette-Elisa- beth. 1960-ban hozzámegy egy indiai herceghez; öt évet tölt Indiában, 65-ben elválik. A házasságból született félvér kislány - Laksmi - megjelenik a klub egyik szerdai ülésén, indiai selymekbe bugyolálva és selypítve, „indiai” akcentussal beszél angolul; még abban az évben anyukája hozzámegy egy német ipari vállalkozóhoz: ma Hamburg mellett élnek és Laksmi másként mint németül, nemigen beszél. Helen. Görög—latint tanul Oxfordban; hozzámegy John Foster ismert filozófusprofesszorhoz. Rosalinde: 1960-ban kivándorol Új-Zélandba: egy darabig még írt, de már nem hallani róla... KL Vagyis a Munns házaspár magánvillája volt a klub otthona1? Igen. De mire mi feltünedeztünk a széksorok között, már intézményszámba ment, olyannyira, hogy működését figyelemmel kísérte a helyi sajtó, márpedig a Hampstead News ötvenezer példányban jelenik meg. Itt van előttem egy sajtókivágás 1963. szept. 27-i dátummal; a teljes-kolumnás cikk azzal kezdi, hogy Members of the Phoenix Discussion Group heard this last week from Mrs. Celia Goller... who, with Hungarian novelist, Victor Hatar... was talking 1067
