Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 12. szám - Határ Győző: Életút 3.

about the art of writing. Nem apróság ám, előadást rögtönözni angolul, 60-80 főnyi vájtfülű hallgatóság előtt a regényírás különféle módszereiről. Celia Gollerrel azután is sokszor összeakadtunk az angol PEN-ben, a tőszomszédságunkban lakott, ablakai az egyik tóra néztek s ba megláttuk egymást, integettünk - ma ismert nevű írónő a krimi műfajában. Iris (Munns-né), a társaság akkori titkárnője (ma, 80 felé, számon tartott költőnő a derékhadakból) kéthetenkénti estjeinkről jegyzőkönyvet vezetett s az ő feljegyzéseiből megállapítható, hogy Piroskámmal legelőször 1958. okt. 21-én csöngettünk be a Boundary Road 16. szám alatt, de nevünk még angolosan elírva mint „Hayter” szerepel. Ha diákat kellett vetíteni, nem jöttünk zavarba, ott volt Mr. és Mrs. Dalison, a jeles fényképész házaspár: kigöngyölték óriás vetítő- vásznukat és felállogatták a masinát (filmvetítőjük is volt). Alec Oberam- mergau-ról, meg olaszországi városfényképező túráikról számoltak be (Ruskin szakavatott-szépelgő szellemében), de kettejük fürtös fejét más izgalmi aura, más dicsfény övezte; s nemcsak az, hogy húszévi romantikus vadházasság után szánták rá magukat viszonyuk törvényes rendezésére, hanem más is - Alec előéletéből, amire majd rátérek. Tiszteletet parancsoló s egyben kacagtató: ez volt a Dalison házaspár. Mintha csak valami erőszakoltan pikáns D. H. Lawrence-regényből léptek volna elé, olyan fura pár volt Alec, az ő Violetjével. Az atelier-t már rég feladták s visszavonulva az üzlettől, vagyonos emberek módjára csak az önkényeztetésnek éltek, meg a passziójuknak, ami változatlanul a fényképezés volt, drága reflektorok, drága kamerák; de ha megnyerted bizalmukat és beavattak „titkaikba”, hát régimódi albumaikban egyebet se láttál, mint mesterkélten elrendezett drapériákat és beállított pózokat a műteremdobogón, melyen változatlanul a walküri termetű Violet- Brünhilda jelent meg dekoratív, hiányos öltözékben, nagycsűdű-ingerlő-fél- meztelen (ha látja, rajtafelejtkezik Lawrence is, és hasonlított is, Fridájára); de őket nem annyira Alec „művészete” vonta misztikus fénybe, mint inkább titokzatos előélete, amelyről nem szívesen beszélt: házassága előtt a teozófía megszállottja volt s hogy ez elvezette a spiritiszták rokon-szektájához, Alec arisztokrata szeánszok „szellemlátója” s a harmincas évek végének egyik divatos médiuma lett.

Ugyancsak Iris jegyzőkönyvében böngészve, mire nem lelek rá: Piroskám is tartott előadást a Phoenix-ben, kedvenc költőjéről, Edgar Allan Poe-ról; magam meg egy helyütt zenei előadással szerepelek az orosz Ötök Társaságáról (lemezillusztrációkkal); egyszer Berliozról beszéltem, Önéletírása alapján; egyszer meg a szemiotikáról a modern bölcseletben (kevéssel utána az angol PEN-ben tartottam előadást a szemantika palotaforradalmáról a filozófiában). Olyanokat is csináltunk, hogy kiszerepezve, olvasópróba-formán, de azért megjátszva, a magunk mulatságára „előadtunk” egész estét betöltő színműveket. Három Shaw-drámára emlékszem, az egyikben, a SZÉNÁS- SZEKÉRBEN magam is szerepeltem s hogy a darab sokszereplős, voltunk elegen, az sem volt akadály. Vagy pl. - a szerző átengedett példányát lesokszorosítva, még a Westend-i bemutató előtt - „olvasópróbán” végigbolondoztuk William Douglas Home (a volt miniszterelnök drámaíró öccse) A CHILTERNI SZÁZAK című komédiáját (THE CHILTERN HUNDREDS - ma is használatos anakronizmus; a 18. században a Chiltem-i Dombvidék volt a „szegénylegények” Bakony erdeje. A betyárok összefogdosására a Korona három

1068