Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 10-11. szám - Molnár Gergely: Adalékok a "nagy háború" történetéhez
konott fatorony magaslott ki az asztal tétjén. A tiszt az eget verdeső „éljen” okát és értelmét tudakolta. Ekkor már a „szloboda” - a „szent szabadság” szellője fújdogált nagy Oroszországban mindenfelé, s egy-egy kis nesz még a Szibériában szenvedő magyar hadifoglyok táborába is eljutott. Szegény Balázs szöghaját is érinthette a szabadság szellője, és kínjában - mint sebzett vad a rengetegben - belerikoltott a világba. A tiszt parancsára fegyveres kozákok szedték le az asztal tetejéről, és mint lázítót kísérték a 30 km-re eső Csitába - hadbíróság elé. Jó őrnagyja: magyar fogolytársa és védője mentette meg. Gondolom, azt mondhatta: nem veszélyes ember ez; nem hallotta ez Bakunyinnak hírét se; az erfurti programot se ösmeri; nem olvasta Marx híres kiáltványát, csak Tündér Ilonát, a Petőfi Sándor meg a Puskin Sándor szép verseit. Nincs ennek más baja, mint a hazájoktól messze vetődött emberek betegsége: a nosztalgia - a honvágy. Az gyülemlett fel a szívében... Jobbsincsné ura oly rosszul őrzötte az uzsoki szorost, hogy az ólálkodó muszkákat beeresztötte rajta, amiért az asszony jól össze is teremtette, mikor hazajött: - A fene ögye mög kendet! Hát nem tudott egy kicsit jobban vigyázni, ha egyszer odaállították! Meg a bánatos képű Buzsikné... Mintha mindig a boldogságos Szűz képe előtt térgyelne, oly alázatos, pedig a télen is hájas pogácsával fogta Deák szomszédot, és pattogó ujjal - hujuju! - kezdte a táncot, mialatt — merthogy éppen disznótor volt - az udvaron forrongó nagy bográcsból kilopták a „pálanya”-göm- böcöt*. Meg Pásztora szomszéd, aki ugyancsak jól járt, hogy a teremtő nyomoréknak: kacskának alkotta a jobb kezét, mert íme, 3000 koronás tehén kérődzik az udvarában, sőt maholnap lovat is ragaszt. Szemmel látható jelei ezek a gyarapodásnak, és a háborúval együtt járó sok igazságtalanságnak... így panaszkodott Balázs. Mert az utóbbi adatokat már ő teregette elém, és nem a jó őrnagy úr a csitai hadbíróság elé. A nap lefelé hajolt már égi útján. Még egy pohár bort ürítettünk egymás egészségére rövid kis áldás kíséretében, s ezzel Bede Balázs magyar költő elbúcsúzott, de megígérte, hogy legközelebb ismét szerencséltet a látogatásával, amikorra már kész lesz a tiszteletemre írandó búcsúzó rigmus is, mert hátha nem fogjuk már egymást tisztelhetni többé. Régebbi és újabb poémáit is elhozza majd, miknek kiadása képezi most legnagyobb gondját... * pálanya: a disznó gyomorhurkája, amit disznóvágáskor meg szoktak tölteni 1024
