Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 10-11. szám - Molnár Gergely: Adalékok a "nagy háború" történetéhez
érkezésüknek, az állam majd gondoskodni fog a megélhetésükről - mert megszenvedtek a hazáért... Innét Leitmeritzbe, Csehországba vitték őket, hol 5 hétig megfigyelés alatt voltak a himlő miatt. 1917. ápril 7-én pedig hazaértek Budapestre. Először a József főherceg hadikórházba, majd a kőbányai kórházba, onnét a szépművészeti kórházba, aztán a Timót utcai rokkantintézetbe - majd végül a Márvány utcai utókezelési intézetbe került, s ott naponta saniert (az ujjakat és kart kinyújtó és mozgató gépezet), masszászt és fürdetést kapott. Hat hónapi kórházi és utókezelés után végleg hazabocsájtották. Havi 22 korona rokkantdíjat kap; 1918. augusztus 16-án kapta meg először. PARŐCZAI MÁTYÁS 32 éves, nős, római katolikus, kisbirtokos földmíves. Bevonult 1914-ben a 29. gyalogosezred 2. munkásosztagjának 8. századához. Przemisliben 1915. március 22-én József nevű testvérével együtt fogságba esett. Jó ezredmagával Tas- kentbe vitték, hol a szálházhól fát és nádat hordtak a vasútra. Innét 1915. július havában Harkovba, Alceska gyártelepre, s végül a jekatyerinoszlávi kormányzóságban levő jozefkai vasgyárba kerültek. Egész 1918. november 9-ig ott tartózkodtak és dolgoztak; nyert vasat vagoníroztak , de mivel ezt a nehéz munkát nem bírta, hát a gyártelep vasútján alkalmazták: a slipperfákat meg a síneket újították-cserélték ki meg a vasszóradéktól pucolták meg a vasutat, hogy a vonat el ne akadjon. Szabadulása 1918 derekán történt, mikor a mi katonáink odamentek, hogy Ukrajnát a bolsevikiektől megtisztítsák. A mieink átvették őket. Azonban tisztjeink és orvosaink az erősebbeket nem engedték mindjárt haza, hanem gyárba és szénbányába adták ki őket. 1918. november 9-én azonban el lettek csapva; azt mondta nekik a tiszt úr, hogy aki akar, maradjon, aki menni akar, hát menjen haza. És ekkor vonatra ültek, s Galícián keresztül Kecskemétre jöttek. GYARMATHY ISTVÁN 33 éves, családos, református vallású. Az elődömnek, Gyarmathy Károlynak, 1878-tól 1894-ig az orgoványi református leányegyház lelkész-tanítójának unokája. Egyszerű foldmíves-napszámos, törpebirtokos ember. Bevonult 1914. június 27-én a 38. gyalogezred 4. századjához. Szerbiában részt vett a „nagy gyilkolásokban” meg a „szerencsétlen kivonlásban”. Mikor Szerbiából kijöttek, Pestre hozták őket, innét meg 1915. január havában az orosz harctérre, a Kárpátokba, majd Galíciába, a fenyves völgybe, s ott szenvedett májusig. Akkor visszahozták Pestre a kórházba, mert „farba lőtték”. A kórházban két hónapig feküdt, aztán ismét beosztották a marsba, és elvitték Lemberg felé. 1916 januáijában bevették Lemberget; július 28-án ismét megsebesült, s megint visszakerült Pestre, a Zita kórházba, hol augusztus 10-ig feküdt. Felépülése után ismét beosztották a 18-as marsba, s ismét az orosz harctérre vitték Volhiniába, h ol 1916. június havában fogságba esett. Már két hónapig voltak a stellungban; rettenetes, 7 méter mély gránátziher\e\k voltak, melyeknek 1018
