Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 10-11. szám - Molnár Gergely: Adalékok a "nagy háború" történetéhez
tetejére - vasgerendákra — 5-6 méter vastag föld volt hányva. 1916. január 7-én kezdte meg az orosz az offenzívát; egész nap folyton tűzben-lángban voltak. O a 38. gyalogezred 5. századjába volt akkor beosztva, mellettük az 5. és 8. század feküdt. Az orosz rémületes erővel támadott. Fiatal katonáink a handgránáttsd annyi oroszt vertek le, hogy a stellungok megteltek holt emberrel. De mikor az orosz észrevette, hogy megint van hindernis, olyan tüzet adott, hogy szétverte a bindernist, s aztán gyütt az ember úgy, hogy ott tovább élő egy helyben nem maradhatott. 0 is elhajítva mindenféle rüstongot, a többivel együtt szaladt hátrafelé, a Zikva folyóig, s ott egy rémületes erős stellungot és hindernist foglaltak el. De június 16-án és 17-én megint oly erővel jött az orosz, hogy nem volt ember, aki bírhatott volna vele. Olyan tűz volt, hogy az egész táj lángban állt; úgy lőtték őket az oroszok, hogy hinderniszök széjjelmállott — és ekkor elfogták őket. Fogolyként Rovnóba, Novibarancéba, Kijevbe hajtották, majd Orel Kara- csevben mezei munkára osztották szét őket. 0 Szokolov faluba került egy Alek- szander Ivanics Lutohin nevű úri forma gazdag emberhez — a szentpétervári polgármester, Szibarovszki Mitric vejéhez, hol körülbelül két évig szolgált. Úgy adta ki magát, hogy ő idehaza pincér volt. Ez okból nem is paraszti munkára alkalmazták, hanem először a ház körül söprögetett, takarított. Majd a nagyúri asszony a kegyelmébe fogadta, és a konyhán ő lett a főszakács... Két szolgáló és egy fahordó működött mellette. Más dolga nem volt, mint hogy elkészítette az ételt; meg megfőtt, szépen kitálalta; meg a vacsorára valót is előteremtette. Szerette az úr is meg az úrnő is, mert szépen elvégzett mindent; olyan sora volt, hogy itthon sincs olyan! Mindennap selyem színű ruhát, kötőt, szhép nadrágot és cipőt viselt. Ha elvégezte a dolgát, leült a tornácon s az úr két szép kislányával játszott. Esténként meg behívták csájára; volt mozi, cukor és minden - felhízott szép kövérre... Mikor majd kétévi ottlétei után elbúcszúzott, hát a szép nagy úrinő letér- gyelt eléje, és könyörgött neki: István! Ne menjen el, az Istenre kérem! Folyik még a háború egyre...- De a h onvágy - meséli - hazahívott... Mert tán mög is halok, ha haza nem gyühetök... Úrnőjétől 100 forintot kapott az útra, s azzal 1918. május elsején hazafelé indult. Útközben a vörös gárdisták kétszer is visszahajtották... Viszontagságos útjában megfordult Gomelben, Mihalockában - hol a németek kezébe jutott; Kijevben, a bukovinai Nepokolovban - hol egy hónapig kaszáltak és kapáltak. Itt aztán bevagonírozták őket és Pestre hozták, s szétosztották őket az ezredükhöz. O is ezredétől, a 38. gyalogezredtől kapott 56 napi szabadságot; 1918 őszén hazajött, és azóta itthon van Orgoványon. GUDMON ISTVÁN Orgoványi lakos, 2 hold gyenge homokföldecskén él özvegy, idős anyjával. Szívbajos-nyavalyatörős beteg, fizikai nehéz munkára teljesen alkalmatlan. Rokkan tsegélyt élvez. Orgovány község képviselő testületé a főszolgabíró utasítására a téli hónapokra havi 5 pengő segélyt szavazott meg számára, azonban a téli hónapok elmúltával segélye is megszűnt. 1019
