Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 10-11. szám - Molnár Gergely: Adalékok a "nagy háború" történetéhez
fogva. O is odakajátott egy muszkának: - Gyertek, kössetek be, mert meg vagyok sebesülve! - Mire egy másik muszka azt felelte neki: - Igyi, pan, mazad! (Menj hátra!) Felnyújtott kezénél fogva egy muszka felhúzta az árokból. 0 meg szaladt, a vére meg folyt. Egy mocsárba futott bele. Két muszka jött; kérésére letették a gépfegyvert, s a mocsár másik partjára átvitték; ott szépen kizsebelték, pi- páját-óráját elvették, s azt mondták neki, hogy csak feküdjön nyugodtan, majd jön a szanitéc. Lefeküdt, s csakugyan jöttek, de gépfegyveresek; könyörgött nekik, hogy kössék be sebét. Végre egy szanitéc bekötözte. Ment tovább, de a vére csak folyt. Szédült is, és egy árokparton ismét lefeküdt. Szerencséjére arra szaladt az első zászlóaljból való Tyapak András, orgoványi földije. Kiabált neki. Tyapak visszanézett és hozzáfutott, karját újra bekötötte, s vitte - búzta-vezetgette - az orosz hilfplatzra. Ott leültette, de összeesett, oly erőtlen volt. Egy üres szobába vezették; zubbonya csupa vér volt. Fázott, egy sátorlapot vetöttek rá. Estig egy lélek se szólt hozzá. Akkor azt kajátották, hogy „előre, aki bír!” Ö nem bírt. Luckig kocsin vitték, hol egy állomásféle épület padlásán helyezték el. Egy hétig kínlódott ott, aztán előbb Pétervárra, majd a nyizsnij-norgorodi kórházba vitték, hol sebje begyógyult. Felépülése után kommissióba (felülvizsgálatra) ment, hogy kicseréljék. De mivel látták, hogy sebe miatt még idehaza használhatnák, nem cserélték ki, hanem a sujai lágerba vitték, hol hat hét múltán, ismételt vizsgálaton invalidusnak titulálták, s előbb Kasinba, majd a Volga melletti Kaljesinba szállították. Itt csak feküdt ő is a többivel. Ettek volna, ha van mit... vagy ha lett volna pénzök. De nem volt. 1917. január 2-án ismét kommissióra jelentkezett, s akkor „bevált” — a kicserélésre alkalmasnak találták, és 22-jöket útnak indították szánkón egy éjjel, 38 fokos hidegben, Moszkva felé; a szánkó után vonat következett, melyen kettejük meghalt, soknak meg a lába, füle vagy orra fagyott meg. Itt meg kitört a fekete himlő, emiatt csak három heti lezárás után szállították őket vissza Pétervárra, és megismételt kommissió után Haparandán át Finnországba, hol már a vonatban is fimon helyök volt, kosztjuk is kielégítő, meg a fogadtatásuk is szíves. Este Torneába értek, és másnap - egészségügyi vizsgálat céljából — svéd orvos vette át őket. Másnap 10 órakor kezdték átszállítani őket a befagyott Tornea folyón — szánkón, nagy bundákba bepatyulálva, még fejőket is pokrócokba takarva - a haparandai állomásra, hol a kicserélés megtörténendő vala. A szánkók egyenesen a vonat mellé röpítették őket, s a vagonokban szlám- jaik szerént (mert meg voltak számozva) foglalták el helyüket. Délután 1 óra tájban jött meg az orosz rokkantakat hozó vonat, és mikor azokat átvették, akkor indult csak el délután 4-kor az ő vonatjok... Azt mondja, hogy az orosz rokkantak átkiabáltak hozzájuk, s kézzel-lábbal jelezték örömüket, hogy ők már itthon vannak... Svédországon végigjőve, egy reggel hajóra ültek, s még aznap délután Németországban szálltak ki. Itt nagyszerű fogadtatást kaptak. Még hajójok meg se állt, már szólt a zene. Enni-innivalóval rakott asztalok és ajándékok várták őket. Zsebkendőket, bukszát, dohányt és cigarettát - csomagszámra adták nekik a jó németek. Egy tiszt német és magyar beszéddel üdvözölte őket. Mondta, hogy örvend a meg
