Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 10. szám - Páskándi Géza: Mátyás és a bolondórák vagy: a magát védelmező szobor II. (regejáték)
a kötelesség. S bár szilárd vagyok, ingázik filozófiám, mint ez a kötél ott fenn, a messzi fán... (Feldob egy zsinórt a góré egyik kiálló pontjára.) PÉLNÓTA Jaj, jaj, hisz nem én adtam a virágot a királynak! AGGATÓ De te tartottad kezedben! LANGÁLÉT Gyorsan a végzést, mert kihűl a harag, lágyul a népharag... sebesen hát! Kötélre! Aztán a másik jópipát is! RIBIZLI (aki már jócskán magához tért) Igazad volt, hű asszonyom! Még tíz puskalövésig is el kellett volna menni! LANGALÉT Ezt vond vissza és megkegyelmezek! RIBIZLI Visszavonom! Tizenöt puskalövésig. LANGALÉT Vond vissza és megkegyelmezek! RIBIZLI Visszavonom: húsz puskalövésig! Százig, ezerig! LANGALÉT (ordít) Húzd fel öt is tudor, húzd fel őt is! (Most hatalmas kiáltozás. Jönnek keményen csápolva Mátyás katonái. Lan- galét a góréhoz lapulva dermedten áll.) HANGOK Ab-szurd, ab-vágd, ab-nem apád!* Segíts, Majszter Mester Kúnó! MÁJSZTER-MESTER Nem is leszek hunyó! HANGOK Gyere, siess, Gernyeszegi Dávid! GERNYESZEGI Nem számolok százig! (Viaskodnak, vállt a vállhoz.) HANG Jöjjön Pestbudai János! PESTBUDAI Mátyás mellé, Mátyás mellé, minden falu, város! LANGALÉT (ordít) Eresszétek rájuk a két oroszlánt! KÓRÓ Hohó, azt csak szeretnétek! (A szekérketrec elé lép kivont karddal. A ketrecbéliekhez.) Higgyék csak azt, hogy igaziak vagytok! (Ezt kissé szórakozottan.) (A csatazaj nő, aztán a langalétek fejvesztetten menekülni kezdenek. Hirtelen csend.) KÓRÓ Győztünk, győztünk, győztünk! (Jön kardját hüvelyébe dugva Mátyás király.) MÁTYÁS No lássalak, te Nevenincsen király... LANGALÉT Langalét király, felség! MÁTYÁS Ám legyen. Nem voltam én se bábád, se dajkád, de még édesanyád sem, hogy tudjam legősibb neved! Minek is firtatni effélét, ami mindenkinél a homályba vész. RIBIZLI Már elnézést felség: ö bezzeg firtatta az én böcsületes Ribizli nevem! MÁTYÁS Tán épp attól kényes erre, merthogy ő újonnan szerezte! Fényes új csizmádra te is jobban ügyelsz, mint a megkopottra! No, de király, Langalét király, most itt vagyunk szemtől szembe, azt mondom, vívjunk meg, mert igen sok van a rovásodon! KÓRÓ (maga elé) Mondom, tanulság: ne találj ki ellenséget magadnak, mert való képében megjelenik tüstént! MÁTYÁS Elég a szóból, Kóró, hozd a lovacskámat! LANGALÉT Lungupungu! A pejparipát! LUNGUPUNGU (Még mindig kicsit lihegve a harctól.) Uram, jelentem, az angol teli vér lépfenés lett! LANGALÉT Akkor az arabs fél vért! LUNGUPUNGU Száj- és körömfájás! LANGALÉT Hetvenhét címeroroszlánomra, ha nincs arabs félvér úgy az arabs arabsot ide alám, de rögvest! LUNGUPUNGU Csak egy árva pónilo- vunk maradt, felség. LANGALÉT Jöjjön a póni, de akkor legalább a címeres pajzs óriás legyen. (Máris hozzák az apró gólyalábat és egy óriási pajzsot, amelyen a hetvenhét oroszlán valóban két sorban áll, s egy oroszlán kettébe vágva, két fél teste kötőjellel elválasztva, jól láthatóan. Közben Kóró is bevezette Mátyás lovát.) MÁTYÁS No lovacskám, milyen erőben vagy? LÓ Ne félj, édes egy gazdám, bronzkoromban se voltam különb! Kitűnő, erdélyi származású, Svédországban élő költőbarátom, Veress Zoltán szójátékát használom itt, aki ezt épp az én abszurd kísérleteimre mondta egykor, fiatalkorunkban. 857
