Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 1. szám - Káli István: Tündérkör (próza)
KÁLI ISTVÁN Tündérkor Olyan napnak indult, amilyenre régóta vágyott: a márciusi ég derűs volt, a levegő nem túl meleg, nem túl hideg, alig észlelhető fuvallatok simogatták a vidéket, a légnyomás normális értékével kiteljesedtek azok a tulajdonságok, amelyekkel az időjárás mérsékeltként jellemezhető. Simon feltételezte, hogy a sokat ígérő napok mind ilyenek, mert ez a nap sokat ígért neki: elindította őt élete első igazi célja felé. A főszerkesztő irodájába még megilletődötten lépett be, miután odakinn majdnem egy teljes percig latolgatta, hogy a párnázott ajtó tokján, vagy a kilincs ütközőjén kopogtasson. De amint a meleg fogadtatást követő bevezetőből megtudta, hogy milyen megtisztelő feladat vár rá, visszanyerte reményét s vele jókedvét, és a rövid felkészítő alatt már a kezdőket meghazudtoló magabiztossággal bólogatott jövendőbeli főnöke minden mondatára. E rendkívüli nap kínálta lehetőséggel felszínre dobódott benne a bölcsész- hallgató korában, meg a kétéves vidéki tanárkodása idején dédelgetett nagy álom. „Trubadúr szálló”, ízlelgette a nevet, hogy elhessegesse magától segítőkész bácsikája intelmeit, mert nem rá, csak a felkínált alkalomra akart gondolni, amely hozzásegíti, hogy az álmot ébren is megélje. Szabadjára engedte érzelmeit. Akkor döbbenten vette tudomásul, hogy soha nem tapasztalt érzés uralkodik el rajta: ismeretlenül is utál minden kis szürke zsenit, aki egy életnyit kínlódik, hogy kisajtoljon magából valami korszakalkotót, s aki mellett az emberek mégis úgy haladnak el, olyan közömbösen, akárha egy éjszakai műszakból hazatérő rakodómunkás lenne. A váratlan felfedezéstől ebédig enyhe gyomorremegés kínozta, s olykor a rémületig fokozódó aggodalommal gondolt arra, hogy egyetlen délután néhány röpke órája talán túl rövid lesz erőgyűjtésre, s miközben a régebbi lapszámokból találomra tallózott riportokat böngészte, egyre jobban elbizonytalanodott. Ám a bőséges ebéd meg az utána elfogyasztott kávé már-már csodát tett, valamelyest feloldotta benne a feszültséget, s hozzásegítette, hogy a délutáni élénkkék égtől meg az utcák kellemes zsibongásától jókedvre hangolódjon. Emelt fővel, majdnem büszkén sétált a Trubadúr szálló felé, s bár kevésbé ismerte a környéket, viszonylag hamar megtalálta. Amikor olyan közel ér hozzá, hogy a tekintetével még az egészet befoghatja, megáll, hogy jobban szemügyre vehesse. Komor, füstszürkére mázolt épület az egyik hosszú, földszintes házakkal szegett utca végében, amelyet a szomszédos építőtelep egy gondozatlan zsákutca szintjére süllyesztett. Továbbsiet, hogy kikerüljön a látvány hatásköréből, de a bejárat előtt ismét meg 80
