Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 8-9. szám - Vékony Gábor: Ótörök felirat a homokmégy-halomi honfoglalás kori temetőből

E hely és a Guarino-Sylvester-féle grammatika-meghatározás között félreismerhetetlen kapcsolat van, ami persze természetes is lehet, hiszen Janus Pannonius Guarinonál tanult és ismerte mestere grammatikai könyvét. Szembeötlő azonban, hogy míg a Guarino-meghatározás „scriptorokról” és „poétákról” szól, addig a Sylvester-félében „orátorokat” és „poétákat” találunk (rhetores et vates). Azaz, Janus szerint is a szónokoktól és a költőktől származnak a helyes beszéd szabályai, mint Sylvester is mondja. Vagyis Janus és Sylvester között szorosabb a kapcsolat, mint Guarino és Sylvester között, különösen, ha figyelemmel vagyunk Janus költői nyelvére. Ahogy egyébként Sylvester a legjobb költők és szónokok tekintélye által megalapozott tudományról beszél, úgy Janusnál is azt találjuk, hogy az írásokból nem kell mindent figyelembe venni, „séd tantum recipit, quae fida vetustas”, vagyis azokat, amelyek régi hitelűek.

A fenti összefüggések alapján azt is mondhatnánk, hogy ha Janus írt volna grammatikát, abban a Sylvester-féle grammatika-meghatározás szerepelhetett volna. Sylvester nyelvtanának egyébként van néhány nehezen érthető különössége. A folyónevekről szólván mint hímnemű névszókról, a Danubius - Duna, Savus - Szaua, Dra- vus - Draua, Chrysius - Keref neveket sorolja fel, majd a nőnemű kivételeket (Albula, Allia, Styx, Lethe), majd ehhez az összefüggő szakaszhoz szemlátomást toldva, bőbe- szédűen értekezik a Tiszáról és a Szamosról. A Szatmár megyei, Szamos menti Szi- nyérváralján született Sylvesternél a Tisza és a Szamos példaként való használata természetes lenne, nem természetes viszont, hogy ezeket a példatáron kívül tárgyalja, jellemző módon a kivételek után. Ez a felépítés azt a gyanút kelti, hogy Sylvester előtt lehetett valami grammatikai szöveg, amelyet helyenként személyes vonatkozású példákkal - eléggé szószátyáran - kiegészített. Hasonló megfigyelést tehetünk a nőnemű városnevek tárgyalásánál is. Itt a példatárban Buda, Alba Regia — Szekesfeyruár, Cassovia - Ka fsa található, a kivételek Pestum — Pe ft, német Ofen, Strigonium — Eßtergum, Varadinum - Varad, Seghedinum - Szeghed, Cibinium - Szeben, Tibur. Oropus hím- és nőnemű is. Csak többes számban meglévő városnevek: Athenae, The- bae, Quinque Ecclesiae. Quarinus Veronensis a Quinque Ecclesia alakot használja Janus Pannoniushoz írott versében a versmérték miatt. Egy névváltoztatásról szóló szakasz után itt megint Sylvester bőséges szövege következik Szinyérváraljáról, Nagybányáról, Sárvárról, azokról a helyekről, amelyek életútjához kapcsolódnak. Ez megint egy grammatikához szervetlenül kapcsolódó kiegészítés, történeti adatokkal, Nádasdi Tamás dicséretével, stb., amely újra azt a gyanút kelti, hogy Sylvester kiegészített valami előtte fekvő grammatikai szöveget. Kettősségre utal az is, hogy a grammatika elején csak klasszikus idézeteket találunk, majd a nyelvtani szám tárgyalását követően csak biblikus idézetek fordulnak elő.

Hogy Sylvester valóban egy meglévő grammatikát vagy egy grammatikatöredéket használt fel munkájához, az szövegéből egyértelműen is kiderül. Egy helyütt azt ígéri ugyanis szövege, hogy a prozódiát, etimológiát és a szintaxist a második könyvben (secundus libellus) tárgyalja, másutt pedig, hogy az idegen szavakra bő példák lesznek a második könyvben (liber secundus). Balázs János szerint ugyan Sylvester tervezett egy második könyvet is, ezt azonban nem írta meg. Azt azonban ő is látja, hogy Sylvester műve többször foglalkozik (a második könyvben ígért) szintaktikai kérdésekkel, tegyük hozzá, prozódiával és etimológiával is. A munka felépítése tehát egyáltalán nem olyan jellegű, amely ez utóbbiak kérdését külön könyvre hagyná. A „második könyvet” Sylvester szövegében egyetlen módon lehet magyarázni: a Grammatica Hungarolatina szerzője elfelejtette korrigálni azt a grammatikai szöveget, amelyet művéhez felhasznált, így annak a „második könyvre” való utalásai bennmaradtak a szövegben.

Az a fentiek után nehezen vonható kétségbe, hogy Sylvester János egy korábbi magyar grammatikát használt fel műve megírásakor. Azt láthattuk, hogy ennek a szövegnek a grammatikameghatározása Guarinotól származik, Janus Pannonius mesterétől, de olyan átalakításokkal, amelyeknek párhuzamait éppen Janusnál találhatjuk meg. Baranyai Decsi János pedig azt állítja, hogy Janus Pannonius „magyar gram787