Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 8-9. szám - Nagy Olga: Egy Ezeregyéjszaka-mese népi változatai
A király udvarába kapott egy lakást, hát ez már megvolt nekije ígérve, le volt pecsételve, aztán pénzt is, amennyi neki kellett. A SZEGÉNY TETTÉNEK KÉTFÉLE MEGÍTÉLÉSE A szegény pár tehát boldogan élhetne a királyi udvarban, míg meg nem hal. Csakhogy, miként kiderült - bármilyen nehezünkre esik kimondanunk a szegény emberpár nem becsülte meg magát, s addig-addig kért pénzt a királytól, míg az megelégelte. Ugyanaz a tett, a pazarlás azonban a két változatban újból és nagyon következetesen másként ítéltetik meg: pozitív, illetve negatív módon. 1. v. Nem kellett volna csak szépen disku- rálgassanak, annyi pénzt kaptak havonta, havi fizetést rendesen, amiből rendesen béosztva tisztességesen megélhettek. Ez megy így egy darabig. Jól van! Jól van! De kezdik egy kicsit megszokni, hogy már egy kicsit még jobban, ha egy kicsit jobban lehetett, akkor még feljebb. Azután még jobban költekeztek. Úgyhogy hovatovább jobban-jobban költekeztek. Nem elég a pénzt. Mert ők nem tartották be azt a közmondást: „Csak addig húzd a takarót, ameddig ér, addig nyújtózkodj, amíg ér a takaró”. Ok jobban költekeztek. Úgyhogy egyszer is az történik, hogy még a hónapnak alig tőtt el jól a fele, a pénzt már mind elpazarolták. 2. v. De hát aztán ez a szegény ember, amikor odaköltözött, mindennap kérte a pénzt.- Most is kell, felséges királyom!- Hát most adtam a tennap!- Hát hiába, úgy vagyunk megegyezve, amennyi nekem kell.- Hát nem volt elég? Biztos megint adod a szegényeknek?- Hát, felséges király, ne törődjék av- vak, hogy kinek adom, úgy voltunk megegyezve, amennyi kell nekem.- Mikor a király megfenyegeti:- Visszavonom a szavamat! Na tessék! Má kellett volna nekik a pénz, mert hát ő biza nem leraktározta, amit mindennap kért, hanem adta a szegényeknek, hogy azoknak is legyen. Hát eljött az idő, nem volt egy csepp pénz se.- Hűj az áldóját, mit csinálunk most? E motívum eltérő indoklásában már egészen más etikai hozzáállást fedezhetünk fel: az első változatban a mesemondó a költekezést könnyelműségnek, léhaságnak tartja, tehát elítéli. Második változatunk viszont egy osztályöntudatos szegényét ismertet meg, akinek a „költekezés” forradalmi erénye, hiszen a szegényeknek adja. S milyen céltudatosan! Itt tehát a mesemondó nem marasztalja el, ellenkezőleg, erényének tudja be. Mikor a király látja a pazarlást, megfenyegeti őket, hogy nem ad több pénzt csakis a temetésükre. Mire mindkét változatban a szegény ember és felesége elhatározzák, hogy halottnak tettetik magukat, s hol a szegény, hol a felesége a királytól, illetve a királynétól kér pénzt társa temetésére. Itt a két változat azonos. A becsapás becsapás marad! S nem is lehetett kiiktatni, hisz a szerkezetben kulcspozíciót foglal el, mert végső fokon emiatt űzi el a király a szegényt végleg a palotájából. 779
