Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 8-9. szám - Pusztai János: Önéletrajz
iskolába járatta, hogy legyen belőle valaki), Medgyasszainénak fia született, de gügye lett, nem ereszkedett le a heréje, emiatt az egész négy elemit magyarul végezte. Egyébként a pártaktivista Medgyasszai már csak a kutyáját szólította meg anyanyelvén, hogy megalázza. Almási Rozália aggszűz volt, akár a görbe nyakú zsidó lány, Balog Ferenc beosztottja. Piricsi Rózsi nagykárolyi családi állapota sosem világosodott meg Jani előtt; elvált, nem vált el, egyedül ő tudhatta a valóságot, Takács Margit szombatonként Szatmáron tanyázott, ha nem akart a „színesfémöntővel” összeütközésbe kerülni. Neki már rég iskolás volt egyedüli gyereke, a lánya. Jani úgy tudta: magyarul tanul. Pinci néni egyre tésztásabb arccal, egyre táskásabb szemmel követte a Jani mozdulatait. Jani udvariasan óvakodott tőle; az öregasszonyok lehangolták, mert eszébe juttatták: neki is lejár az ideje. Betért egy kocsmába, ivott néhány féldecit, majd újra érdeklődött. Semmi, semmi, bökte ki résnyire nyitott ajtaján a kapusasszony. Látszott, unja a zaklatást. Jani meglehetősen bűntudatosan sompolygott haza. Aludni tért. 57. Ezerkilencszázkilencvenegy február huszonkettedikéről huszonharmadikára virradólag az író feleségével és nagyobbik fiával álmodott. Ica, mint annyiszor az életben, duzzogott valami miatt. Az írót látni sem akarta. Akét-hároméves Attilát szorongatta ölében és sopánkodott: Láza van szegénykémnek. Láza van szegénykémnek. Attila nem szólt, nem pityergett, nem nyöszörgött, ami arra vallptt: kutya baja. Kezében műanyag hártyába zárt, fehér pirulákat tartott. Az író figyelmeztette Icát, legyen óvatosabb az orvosságokkal; azokat a gyermek ellenőrzés nélkül beszedheti. Ica hátat fordított és óbégatott: Jaj, mi lesz, ha megbetegszik? Jaj, mi lesz?... Az író nagybányai lakásának könyvesszobájából bámul kifelé. A háztömbök között ködpára teijeng. Reggel van, hét óra ötvenhárom perc. Ezt a fekete borítójú Szent Bibliára helyezett, szovjet gyártmányú (Slava) karórájáról olvassa le. A Kossuth Rádió hétórás, majd fél nyolckor elmondott híreiben azt hangoztatta, hogy a Szovjetunió attól tart: teret veszít a Közel-Keleten, ezért az iraki külügyminiszterrel tovább folytatja békealkudozásait, de Amerika ezúttal nem engedi csőbe rántani magát. Az iraki hadigépezet szétverésének elszalasztása azt jelentené, hogy mostanáig feleslegesen hadakozott. Albániában tovább tartanak a forradalmi megmozdulások. Tirana utcáin tüntetőket lőttek agyon a katonák, milicisták. Madridban találkozott a magyar és a román külügyminiszter. Óriási vigyorgások és fogadkozások estek. Az író a már régen unt magyar hiszékenységet kárhoztatva visszatér Önéletrajzához. Aludni tért, írta az ötvenhatodik fejezet végén. Aludni tért, de sokáig nem alhatott. Ica szenvedésekkel tele vajúdása járt a fejében. A szenvedéseket ő, Jani okozta. Akaratlanul persze. Verset kellene szereznie, hogy feleségét, no meg a fiát (lányát) méltóan dicsőíthesse, köszönthesse. Nem talált szavakat. Akkor áttért a prózára. A szülő asszony lelkivilágát próbálta ábrázolni, megörökíteni. Fekszik a kemény, gumilepedős kórházi ágyon, kényszerűségből valósággal szemérmetlenül kitárulkozik, a fájások (tolófájások) szüneteiben, mint színes filmkockákon, boldogító-búsító szerelme, Jani jelenik, elevenedik meg, jön valahonnan, előtte nyílegyenes, 747
