Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 8-9. szám - Pusztai János: Önéletrajz

életszínvonal. Amikor Jani úgy érezte, kitikkad a rázúduló, őt nem annyira érdeklő értesülésektől, koccintással, borivással, esetleg véletlennek tűnő „keresztkérdéssel” akasztotta meg a szenvedélyes szónoklatot. Mit szólsz Makszim Gorkij regényeihez; Az anyához, Az Artamonovokhoz, a Foma Gorgyejevhez? Mátis hökkenten lecsendesült; egyáltalán nem olvasta Gorkijt, ezt kerek perec bevallani azonban átallotta. Tett néhány tétova megjegyzést a szocialista realista irodalomra, a szovjet regények hangvételének elviselhe- tetlenségére, majd átsiklott Sértő Kálmán és Mécs László költészetére, BánfFy Miklós és Nyíró József prózájára. Reggelig áradozott volna, de telt az idő, muszáj volt hazaindulni. A hatvani Márásesti utcából, az Erdő (Vasile Alecsandri) utcán végig új otthonuk felé tartva a „szabadszájú” Ica megjegyezte: Szerintem, ez a Mátis Béla őrült. Nem, ellenkezett Jani, egyáltalán nem őrült, csak túlteng benne a közügyek és a gazdasági helyzet romlása miatti aggodalom. Elegem van belőle, szögezte le Ica. Megint, és végérvényesen kiütközött belőle anyja, a nagydarab, csontos, szögletes (kocka) orrú Lázár Jánosné Princz Julianna visszataszító tempója. Az alma nem esik messze fájától, jegyezte meg kényszeredetten nevetgélve Jani, majd hangja akaratlanul megszigorodott: Nem ajánlom, hogy összetévessz a puhány apáddal. Abból rengeteg kellemetlenségünk származna. Ica kapott az alkalmon; kimerítően „ecsetelte” a Pászkánok vélt és valós hibáit. Különösen Jani keresztapján, Jancsi bátyán verte el a port. Előlegkor és fizetéskor kutyák nyalják a száját az árokpartokon. Hamarosan rátért anyósa, az anya jellemzésére: tudatlan, koszos, pletykás; folyton az ő (Ica) domborulatát vizslatja, mert azt gyanítja, hogy az esküvőn már „kész” volt a gyerek. Jani akkor még óvakodott felesége szüleinek, rokonságának, szedett-vedett pereputtyának ócsárlásától. Szomorkásán érezte: házassága előbb-utóbb kisiklik. Ez az érzés napról napra, hétről hétre csak erősödött benne, és zavarta munkájában, az írásban. Irodalmi tervezgetései, elképzelései ijesztően megfakultak; egyetlen irányban sem látott kiutat. Mint megszállt országrész „bennszülöttje” ellenzéki volt, Ica pedig megállás nélkül a gyűlölt párttal és állammal szembeni lojalitásra biztatta. Házicenzorként működött; igyekezett félelemben tartani, elbizonyta- lanítani, ahányszor tehette, a fülébe duruzsolta: tehetségtelen, hiszen Márki Zoltán és Hornyák József elutasító, kioktató levelei nem lehetnek véletlenek. Te képtelen vagy beilleszkedni a társadalomba, mondta. A Nagyréten a helyed, analfabéták között, a piszokban. Jani megpróbált higgadt maradni, de jött az új vád: érzéketlen, fafejű, neki se bú, se kár, ahogy esik, úgy puffan. Nehéz volt „ifjú feleségén” kiigazodni. A Bányavidéki Fáklya szerkesztőségében, munkaközben ugyancsak sok lehangoló hatás érte. A munkatársak (például) mindent elkövettek, hogy magyarságában megingassák. Szántó István főszerkesztő örökké a „magyarizálásra” figyelmeztette. A zsidó származásúak- tól (Holló Verától, Mazalik Alfrédtől, Freund Henriktől, Frid Endrétől, Markovics Hortenziától, Feldmann Grétitől, a kis Markovicstól, Szálka Páltól és másoktól) mit várhatott? Nekik megvolt a maguk külön, zárt világuk. A svábok (Weibli Lajos, Rencz Gizella, Fuksz Sándor, Fuksz Oszkár, Pétermann Mihály, Walter Frigyes, Schuller Mária) közömbösen viseltettek az erdélyi magyarság égető kérdései iránt. A magyarok, élesebben: magyar magyarok (Andor Zoltán, Szteklács László, András Sándor, Kiss József, Vajda Ferenc, Sepa József, Ráduly József, Takács Margit, Károlyi Ibolya, Balog

741