Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 8-9. szám - Pusztai János: Önéletrajz
Ferenc, Almási Rozália, Szebeni János és már az író sem tudja, ki) struccok módjára, homokba dugták fejüket. Gyerekeiket nyíltan vagy titokban a román iskola felé tájolták; ott van jövőjük. Ráduly József, az ipari rovat beosztottja, később vezetője, szovjet közgazdasági egyetem végzettje, orosz nő férje, a Nagybánya tartományi pártbizottság első titkárának, Uglár Józsefnek rokona, gátlástalanul hirdette: a magyar gyermekeknek román iskolába kell járniuk, elvégre Romániában élünk. Tiszta cibere, tette hozzá kedvenc kiszólását. Alacsony, barna, ragyás képű, nagy orrú alak volt. Hüvelykujja vastag, erős körmével szakadatlanul gyufaszálakat aprított; íróasztalán és lábánál, a földön hókán fehérlettek a parányi forgácsok. Jókora orra miatt Jani (és a humorizálásban néha jeleskedő Ica) elnevezte Cincogó Feliciánnak. ACincogó Felicián nevet Bajor Andor Egy bátor egér viszontagságai című mesekönyvéből vette. A másik „színvalló” Holló Vera volt. Fiát „bölcs előrelátással” román iskolába adta, de évek múlva eszébe jutott: áttelepednek Magyarországra, hát usgyi, magyarba a krampusszal! (Az író úgy látja, céltalan, netalán értelmetlen az iskolakérdést feszegetni; könnyen melléfoghat. Inkább a „külső” jellemzést szorgalmazza.) A Bányavidéki Fáklyának valamennyi ideig nem volt főszerkesztő-helyettese. Aztán lett. Egy délelőtt Szántó gyűlésbe hívott mindenkit, és bemutatta. Bemutatom Freund Henrik elvtársat, emelkedett fel az elnöki asztaltól. Nyeszlett emberke lapult mellette. Neve hallatára talpra ugrott, hajlongott. Vagyok Freund Henrik, Frajd Henrik, Hászku. Én nem tud helyesen magyarul, de igyekezni fogok, megtanul. A zsidók részéről élénk, a svábok részéről lagymatag, a magyar magyarok részéről összevissza taps. Freund Henrik, a Hászku erre elmesélt valami szörnyű küzdelmekkel teli életrajzot, kezdve a gyilkos múlttal, végezve a napfényes jelennel. Andor Zoltán a Jani oldalába könyökölt: Na, fiatalúr? Odáig vagyok, jegyezte meg Jani. Szántónak ezt nem lesz nehéz kormányoznia. Szántó István megint átvette a szót: Végeztünk, elvtársak. Most már lássuk, miből élünk. Ment mindenki dolgára. Freund Henrik, ahogy az dukált, külön irodába fészkelte be magát. Attól kezdve a megjelenésre szánt anyagok hozzá futottak be. Tőle függött, „mennek” vagy nem. Amelyik megfelelt ízlésének és a párt politikájának, arra ráfirkantotta ceruzával: Meggy. Amelyik pedig nem felelt meg, azt nem meggy jelzéssel látta el. Az „értőbbek” hasukat fogva rohangáltak a folyosón vagy munkaasztalukon fetrengtek. A röhögéstől hascsikarást, hasmenést kaptak. Az „új garnitúra” tagjai, a különböző nagybányai üzemek faliújságjairól leakasztott személyek; Péter- mann Mihály, Szebeni János, Frid Endre, Fuksz Sándor, Fuksz Oszkár nem fogták fel, mitől a féktelen bolondozás. Irtózatosan messze találtattak a magyar helyesírástól. No meg a fogalmazástól. Nem merték leírni, mondjuk: kenyérgyár, vegyigyár, ólomgyár, mert gyárak kenyérből, vegyi anyagokból, ólomból nem lehetnek. Jól is néznénk ki. A kenyérből készült épületeket szétcsipegetnék a galambok, a balkáni gerlék, a csókák, a varjak, a verebek. Vegyi anyagokból lehetetlen csarnokokat létrehozni; szétfolynának, mint a pinty, az ólomműhelyek meg idővel belesüppednének a talajba. Az ólom súlyos, akár annyi só. Szebeni és Frid volt a találékonyabb; a nyelvi „gubancot” könnyedén megkerülték: a nagybányai kenyeret készítő gyár, a nagybányai vegyi anyagokat előállító üzem, a nagybányai ólomolvasztó vállalat, írták 742
