Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 8-9. szám - Határ Győző: Életút
ja jó magasról bevilágított - az is csak a negyede lehetett a messzire benyúló udvarnak; a szerencsés, aki sötétben állt, félárbocra eresztette a kezét, hogy megpihenjen; volt, aki a falnak tántorgott és nekidőlve úgymaradt; a meztelenek, félháttal a lámpáknak és a szemek SS-kereszttüzében, közel az ájuláshoz, lúdbőrösen vacogtak. Az örökkévalóságot csupán egy tökrészeg, több- mint-borízű hang szakította meg a börtönfal túloldaláról s volt valami giccse- sen találó abban, ahogy a hazabotorkáló korhely „eltalálta”, hogy mi a mi nótánk:- Hajnalba-ha-ha-ha! Hajnal előtt...! Jó négy órát állhattunk itt, a csillagsátor alatt a holdsütésben, egyre hidegebb volt s a kimerültség, az álmosság hatására akármilyen soká bámulhattunk a gépfegyverek bennünket leső csövébe, leszámoltunk ugyan, de meglehetősen fásultan számoltunk le életünkkel. Legyen ez is a likvidált fegyházak egyike, ke- lepeljenek már azok a gépfegyverek, minél előbb, csak essünk túl rajta... Jóval éjfél után történt, lehetett két óra is, amikor libasorban az eleje elindult és újra hallhattuk a százados rekedt üvöltözését:- Hangot se halljak, nem beszélsz!... A sebesültet, aki járni is alig tudott, kétfelől támogatták s úgy lopták keresztül a szemek kereszttüzén. Valaki valahol mintha számlált volna bennünket, de már az magyar volt - hogy mennyi a létszám és hányunkat kell fogyatékba venni -, az SS-legények pedig maflán elbambálkodva figyelték, hogy milyen lagymatagon s ütlegelés nélkül végzi munkáját aki visszavett: a magyar őrség. A ház maga már lármásabb volt, ahogy be-bedörrentek az üres zárkák ajtajai; s bennünket, mind az ötszázunkat három nagy zárkába zsúfoltak be: gyömködtek-gyúrtak s a puskatussal belénk-belénkdöfóltek, csak hogy beférjünk. Jó százötvenen lehettünk egy-egy zárkában, valamennyien állva, de oly szorosan, hogy lélegezni is alig bírtunk. Volt olyan súlyos sebesült, aki elvérzett s lecsúszva a szorongó tömegben, a lábak régióiban kiszenvedett. Az ilyet csak nagy-üggyel-bajjal sikerült a fal mellé görgetni s a szerencsés mellé igazítani, aki a fal mellé került s ott vágódott el, ahova kell. Ki-kiko- pogtunk:- Felügyelő úr... Felügyelő úr!- Mi kő...?!- Halottunk van.- Rohadjon meg. Hengergessék a falnak.- Már ott van! Kettő is!- Büdös kumonesta rohadéknép! Ott rohadjanak meg!... Ránk csapta a kukucskálót. Étlen-szomjan, talpon - vagyis inkább a sajtoló nyomásban felfüggesztve — három napig voltunk ebben a tömeg-áristomban. A sötéten látók az SS módszeres előrelátását látták ebben: bűzölgő hullahegyek az udvaron? Rosszul volt eltervezve. Előbb most majd megássák a tömegsírt s nem a fal mellé, hanem az árkok szélére: felsorakoztatnak és belelőnek. Tiszta munka. Három napon át vártuk kivégzőinket. Harmadnap ránk nyomták a zárkaajtót (nem volt könnyű: befele nyílt).- Dögöket kigörgetni! Hány van: öt? Csak?! Sorakozol a folyosón! Piszt se halljak! Nem mozdulsz, nem beszélsz! Újra zárkára csaptak, de erősen összedobálva, ötvenével; de ez a zsúfolt722
