Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 8-9. szám - Páskándi Géza: Mátyás és a bolondériák vagy: a magát védő szobor (regejáték) I.
e engem, mint galamb a búzát? S akkor én kacsintottam néked, így ni, te pedig tudtad, mi a teendő, hiszen megbeszéltük: Felség, váija a kolozsvári bíró! Na le is ruccantunk oda álruhában. KÓRÓ A vaddisznó meg verte a farakó szolgákat... minket is annak nézett, s mi is kaptunk. S akkor kegyelmed ráírta egy fahasábra: Itt járt Mátyás király... Haha, hogy berezelt ettől a bíró! (Kis szünet.) Azt se tudom, ma ki ott a bíró! (Elréved. Kis csend.) MÁTYÁS Furfangosi Fortélyos Gúnár. KÓRÓ Hát kegyelmed honnan tudja, hiszen... (elhallgat) MÁTYÁS Hosszú történet. Inkább azt meséld el, mert arra már nem emlékszem... Szóval, amikor kifogytunk a kutyavásárokból, a kolozsvári bírókból, meg aztán Beatrix is kezdett gyanakodni, hogy ilyen kis ügyek miatt mért kell nekem rohannom mindig, mitől olyan fontos... KÓRÓ Épp mint az én egyik áldott öreg tanítóm, aki amikor negyedszer mondtam, hogy meghalt a nagyszülém, azért nincs kész a leckém, jól a szemem közé nézett: No, Kóró fiam, eddig nem kérdeztem meg, hogy hány nagyszüléd van —mert tudtam, hogy négy lehet. De most vigyázz -elfogyasztottad mind a négyet, ötödik már nincsen! Na éppen így — Beatrix is kezdett gyanakodni, hogy ez talán ürügy... MÁTYÁS Na, akkor mit találtunk ki, mert kitaláltunk valamit, az biztos! KÓRÓ Hát persze. Mindig kitaláltunk! Várjon csak... Igen, megvan! A LANGALÉTÁK! MÁTYÁS A langaléták? KÓRÓ Igen. Felség, jelentem, mi kitaláltunk egy nem létező népet! Egy nem létező ellenséget, felség! Aztán őket szidtuk éjjel-nappal! Amikor Beatrix önagysága azt kérdezte: szeretsz-e még Mátyás - no akkor én ilyen zordon képpel beléptem (eljátssza a jelenetet): Felség, jelentem, délről a langaléták betörtek a határon! Erre felséged... MÁTYÁS Hijj, Báró Kóró, ennek fele se tréfa: ez a legnagyhangúbb népség! KÓRÓ (mint fent) Nemcsak nagyhangú, felség: címereinket le is verik, mint a madárfészket! Jeleinket s a betűket elrabolják! Az egész világot lan- galétává akarják tenni, felség! MÁTYÁS Hol a kardom? A lovamat, Kóró! Isten véled, kis nejem! (A levegőbe cuppant, majd felnevet.) Hogy is tudtunk annyi gonoszságot kitalálni s mind rákenni e szerencsétlen nem létező népre! És fogalmam sincs mért épp ez a név jutott eszünkbe... még- hogy langaléta! KÓRO Valóban! Mondhattuk volna a teljánokat. MÁTYÁS Azt nem, hisz Beatrix nápo- lyi.,. KORO No jó akkor germánt vagy a Túszokat... MÁTYÁS Beatrix ösmerte Európa minden népét, művelt leányzó! Hanem ezeket itt lejjebb már kevésbé. S mi ráadásul, hogy még biztosabban füllenthessünk-kitaláltunk egyet! (Egyre derűsebben.) KÓRÓ A felséges asszony épp egy hónapja faggatódzott: hogy is volt ezekkel a langalétákkal... alig álltam meg kacagás nélkül... (Kuncog.) MÁTYÁS Beatrix nem is tudja, hogy valóságos hőst csinált belőlünk. Hisz oly dicsők lettünk, hogy még a nem létező langalétákat is legyőztük! (Nevetnek.) KÓRÓ Istenem, mennyi bolondságot kitalál az ember. A kényszer vagy a pihent agyunk visz rá. MÁTYÁS A felnőtt a legjobb gyermek, báró Kóró, én mondom neked! (Apró szünet.) Azért a budai vásárba még kimennék egyszer... KÓRÓ Miért egyszer? Úgy beszélsz, mintha... mintha vendég volnál itthon! (Csend.) MÁTYÁS (halkan) Kis csapatot kéne gyűjtenem. KÓRÓ (elkomorodik) Nem hallom jól, felség. MÁTYÁS Meg kell védnem saját szobromat. No, de erről még egy szót se, még nejemnek se... Hanem a budai vásárba holnap bizony kimennék... 691
