Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 7. szám - Roman Miminosvili-Guram Pandzsikidze: Az igazság Abháziáról
amit 1905-ben jelöltek ki, meg kell őrizni, s mi csak e feltétel elfogadása esetén tárgyalhatunk önökkel.” Kubány képviselője, Vorobjov még tovább ment: „Grúzia határai Abházián túl kell hogy kezdődjenek, melynek önrendelkezési jogát nem lehet csupán azért megtagadni, mert él ott néhány száz (?) grúz.” Gyenyikin hadseregének s Kubánynak a képviselői a továbbiakban hangoztatták: „Az egész körzet Oldenburg herceg erőfeszítéseinek a következtében épült ki, csupán Gagrára közel 10 millió rubelt költöttek régi pénzben. Azonkívül az egész körzetben csupán egyetlen település van, és azt is félig népesítik be grúzok, az összes tőke, amit erre költöttek, kizárólagosan orosz eredetű. Nos, a további tárgyalás során ezt a körülményt figyelembe kell venni, s ha Grúzia határairól beszélünk, akkor azokat csak Abháziéig lehet meghúzni. Információink vannak arról, hogy az abházok mindenre készek, csakhogy ismét Oroszország részei lehessenek.” (A. Mentesasvili, A. Szurguladze említett cikke, 152. 1.) Az a benyomásunk, mintha e szavakat az „Abház levél” egyik szerzője mondta volna! Lám, hogyan találkoznak a 80-as évek abház bolsevikjainak nézetei a századelő orosz monarchistáinak elképzeléseivel! A tanácskozás és az arcátlan ultimátum után Alekszejev tábornok önkéntes hadseregének bujtogatására Marganija körzeti komisszár és Cshotua, az abház ügyek miniszterének vezetésével puccs zajlott le Abháziéban, hogy a területet megpróbálják elszakítani Grúziától. A kalandor akció kudarcba fulladt, Gyenyikin azonban már 1919 elején katonai akciót kezdett Grúzia ellen. Ezzel egy időben az orosz klerikális körök támadást indítottak a grúz egyház ellen (ugyanez a cikk, 153. 1.). Gyenyikin mégsem tudta elfoglalni a gagrai körzetet. Nem érdektelen ennek kapcsán idéznünk Gyenyikin egyik képviselőjének, Sz. Szazonov egykori orosz külügyminiszternek a párizsi békekonferencián mondott szavait: „Úgy tűnik, a grúz hatóságok nemcsak Grúziában kezdik el az orosz templomok lefoglalását, de még Szuhumi körzetében is, aminek pedig semmi köze Grúziához.” (Lásd említett cikk, 153. 1.) Ismét az „Abház levél” motívumait halljuk visszacsengeni! A már idézett tények az abház lakosságnak, főként a nemesi származásúaknak török és monarchista elkötelezettségéről cáfolják az „Abház levél” szerzőinek büszke kijelentését arról, hogy „az egész abház nép fegyverrel a kézben kelt fel a szovjethatalom megszilárdításáért”. Sok vér ömlött akkortájt. Ömlött természetesen abház vér is. A népnek még nem volt elég ideje hozzá, hogy begyógyítsa a kapott sebeket, s ezért némi óvatosságról tett tanúbizonyságot abban az időben. De hiszen a levél szerzőinek a bevallása szerint Abházia még ekkor is Grúzia alá volt rendelve, s ez még Lenin életében, 1921-ben megtörtént! Ilyenformán Abházia sohasem volt önálló köztársaság, kezdettől fogva az autonóm köztársaság jogaival rendelkezett. Az „Abház levél” szerzői megtehetik, hogy nem hisznek nekünk, azonban Nesztor Lakobának kénytelenek hinni. Először is, mert ő legalább annyira abház, mint bárki más közülük, másodszor, mert N. Lakóba közvetlen részese volt mindezeknek az eseményeknek, lévén az abház bolsevik mozgalom egyik kiemelkedő egyénisége, Szovjet Abházia egyik leghitelesebb építője. Lássuk, mit mondott N. Lakóba 1923. március 16-án a Grúz Kommunista Párt II. 632
