Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 7. szám - Roman Miminosvili-Guram Pandzsikidze: Az igazság Abháziáról
teljes. A grúz kormány nem adhat valós autonómiát az abházoknak, s ezért: „Az egyetlen megoldás az abház nép önálló fejlődésének alkotmányos garanciáiban van, s nem abban, ahogy azt a Grúz SZSZK vezetői az abházokra ráerőszakolják. Tehát arról van szó, hogy a központi hatalmat közvetlenül a Szovjetunió fennhatósága alá kell helyezni.” így próbálják a szerzők oda „átemelni” Abháziát. Tehát az „Abház levél” előszavában - melyet többek között olyan kollégáink írtak alá, mint R. Ebzsnou, Hasiga, N. Tarba, A. Gogua, A. Dzsonua, I. Tarba, B.Gurgulia, K. Lomia, Dzs. Anuba és mások - ott a politikai feljelentés is: a jelenlegi grúz vezetés, mint a sztálini-berijai politika közvetlen utóda az abház nemzet kiirtásának az útjára lépett! A második feljelentés: „A grúz egyház nem érte be Abháziával. Megpróbálták a grúz városok sorába felvenni Szocsit, Tuapszét, Anapát és másokat.” A szerzők ezzel a kijelentéssel össze kívánnak bennünket ugrasztani Oroszországgal, mintha mi elvitatnánk attól a Fekete-tenger partvidékét. íme, milyen „csodálatos” idézetet húznak elő Voronov „munkájából”: „A nacionalista sajtó először az abház és orosz városokat és településeket szerényen besorolja a grúz lakott települések közé, majd az egyházi és polgári hatóságok fokozott ütemben irányítanak oda grúziai papokat, tanítókat és hivatalnokokat.” A helyzet végül végső szakaszába ér, amikor hangos felháborodástól zajos a „békésen elfoglalt” vidék; „el a kutya oroszokkal a szerencsétlen Grúziából”, s jönnek az abházoknak címzett, fenyegető követelések: „Csönd! Ti grúzok vagytok és örülnötök kell ennek.” Hiszen akad olyan, aki elhiszi ezt az elképesztő badarságot, mert nem gondol legalább arra, hogy a XIX. században a grúzoknak sem egyházi, sem polgári államiságuk nem volt, hogy nyugat felé küldhessék hivatalnokaikat, tanítóikat vagy papjaikat, hogy orosz városokat foglaljanak el, miután saját városaik akkoriban Oroszországhoz tartoztak. Az idézetből az derül ki, mintha a Grúz Birodalom megsértette volna az 1801-ben kötött György-szerződést, s magához csatolta volna Oroszországot és Abháziát, és ott nem oroszosító, hanem „grúzosító” politikát folytatott volna! Hiszen érthető, milyen sértően hangzik a kifejezés, hogy „kutya oroszok” s azoknak, akiknek címezték, különösen élesen hasít a szívébe és feltétlenül a grúzok ellen hangolja őket. A levél szerzői voltaképp más célt nem is tűztek vele maguk elé. Harmadik feljelentés: a levél szerzői szerint a Grúz Kommunista Párt Központi Bizottsága „állami szinten fogott hozzá a Grúz SZSZK-ban élő őszét, örmény, azerbajdzsán és abház lakossággal szembeni soviniszta politika gyakorlati megvalósításához”. A szerzők számára szerfölött hétköznapi dolog „soviniszta” vagy „nacionalista” jelzővel illetni a grúzokat, a grúz kormányt vagy annak egyes képviselőit. A szövegben egyre-másra bukkanunk a „grúz sovinizmus”, a „grúz nagyhatalmi sovinizmus” a „grúz nacionalizmus” kifejezésekre. Vagy másfajta összefüggésben: „a grúz nép nemzeti öntudatának felfokozása”, „a grúz nép lélekszámúnak növelése az erőszakosan asszimilált abházok, oszétek, örmények és a Grúziában élő más nemzetiségek kárára”. „A cégéres nacionalizmus világos jelentkezése volt az a határozat, amit 1921-ben a szovjet grúz kormány elfogadott a nem grúz nemzetiségű lakosság betelepülésének a megtiltásáról Grúziába.” (Az idézetet a szerzők I. I. Grosev könyvéből vették: „Az SZKP 615
